Az énekek éneke 2

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NOVA VULGATA
1 Virág vagyok a mezőn, és liliom a völgyben. –	1 Ego flos campi et lilium convallium.
2 Amilyen a liliom a tövisek között, olyan a kedvesem a leányok között! –	2 Sicut lilium inter spinas, sic amica mea inter filias.
3 Mint az almafa az erdő fái között, olyan a kedvesem az ifjak között: árnyékában kívánok én megtelepedni, és gyümölcse édes az ínyemnek.	3 Sicut malus inter ligna silvarum, sic dilectus meus inter filios. Sub umbra illius, quem desideraveram, sedi, et fructus eius dulcis gutturi meo.
4 Bevitt engem a bor házába, s a felirata fölöttem: szerelem.	4 Introduxit me in cellam vinariam, et vexillum eius super me est caritas.
5 Üdítsetek szőlőskaláccsal, frissítsetek almával, mert beteg vagyok a szerelemtől!	5 Fulcite me uvarum placentis, stipate me malis, quia amore langueo.
6 Balkeze a fejem alatt, és jobbjával átölel engem.	6 Laeva eius sub capite meo, et dextera illius amplexatur me.
7 Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai, a gazellákra, a szarvasünőkre a mezőn: fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet, amíg maga nem akarja!	7 Adiuro vos, filiae Ierusalem, per capreas cervasque camporum, ne suscitetis neque evigilare faciatis dilectam, quoadusque ipsa velit.
8 Csitt! A kedvesem íme, itt jön! Szökken a hegyeken át, szökell halmokon keresztül!	8 Vox dilecti mei! Ecce iste venit saliens in montibus, transiliens colles.
9 Olyan a kedvesem, mint a gazella, mint a szarvasborjú, már itt is áll a házunk mögött, benéz az ablakon, nézdel a rácson át.	9 Similis est dilectus meus capreae hinnuloque cervorum. En ipse stat post parietem nostrum respiciens per fenestras, prospiciens per cancellos.
10 Íme, a kedvesem szól nekem: »Kelj fel szaporán, szerelmem! Jöjj, galambom, szépségem!	10 En dilectus meus loquitur mihi: “ Surge, amica mea, columba mea, formosa mea, et veni.
11 Mert a tél már elmúlt, az eső elállt, elvonult,	11 Iam enim hiems transiit, imber abiit et recessit.
12 földünkön előbújnak a virágok, eljött a szőlőmetszés ideje, s a gerle szava hallatszik a határban.	12 Flores apparuerunt in terra, tempus putationis advenit; vox turturis audita est in terra nostra,
13 A füge már kihajtja első gyümölcsét, s a virágzó szőlő illatot áraszt. Kelj fel, kedvesem! Jöjj, te szépségem!	13 ficus protulit grossos suos, vineae florentes dederunt odorem suum; surge, amica mea, speciosa mea, et veni,
14 Te, galambom a sziklaüregben, a kőszál rejtekében, hadd lássam arcodat, hadd halljam hangodat! Mert a te szavad édes, és oly bájos az orcád!«	14 columba mea, in foraminibus petrae, in caverna abrupta. Ostende mihi faciem tuam, sonet vox tua in auribus meis; vox enim tua dulcis, et facies tua decora ”.
15 Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, pedig a szőlőnk már virágzik!	15 Capite nobis vulpes, vulpes parvulas, quae demoliuntur vineas, nam vineae nostrae florescunt.
16 Enyém a kedvesem, és én az övé! Élvezi a liliomokat,	16 Dilectus meus mihi, et ego illi, qui pascitur inter lilia,
17 amíg a nappal szellője meg nem rezdül, s az árnyak el nem szállnak. Rajta! Tégy úgy, kedvesem, mint a gazella, úgy, mint a szarvasborjú Béter hegyein.	17 antequam aspiret dies, et festinent umbrae. Revertere; similis esto, dilecte mi, capreae hinnuloque cervorum super montes Bether.