Job 14

KING JAMES BIBLE	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Man that is born of a woman is of few days, and full of trouble.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 He cometh forth like a flower, and is cut down: he fleeth also as a shadow, and continueth not.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 And dost thou open thine eyes upon such an one, and bringest me into judgment with thee?	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Who can bring a clean thing out of an unclean? not one.	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Seeing his days are determined, the number of his months are with thee, thou hast appointed his bounds that he cannot pass;	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 Turn from him, that he may rest, till he shall accomplish, as an hireling, his day.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 For there is hope of a tree, if it be cut down, that it will sprout again, and that the tender branch thereof will not cease.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Though the root thereof wax old in the earth, and the stock thereof die in the ground;	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 Yet through the scent of water it will bud, and bring forth boughs like a plant.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 But man dieth, and wasteth away: yea, man giveth up the ghost, and where is he?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 As the waters fail from the sea, and the flood decayeth and drieth up:	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 So man lieth down, and riseth not: till the heavens be no more, they shall not awake, nor be raised out of their sleep.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 O that thou wouldest hide me in the grave, that thou wouldest keep me secret, until thy wrath be past, that thou wouldest appoint me a set time, and remember me!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 If a man die, shall he live again? all the days of my appointed time will I wait, till my change come.	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Thou shalt call, and I will answer thee: thou wilt have a desire to the work of thine hands.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 For now thou numberest my steps: dost thou not watch over my sin?	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 My transgression is sealed up in a bag, and thou sewest up mine iniquity.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 And surely the mountain falling cometh to nought, and the rock is removed out of his place.	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 The waters wear the stones: thou washest away the things which grow out of the dust of the earth; and thou destroyest the hope of man.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Thou prevailest for ever against him, and he passeth: thou changest his countenance, and sendest him away.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 His sons come to honour, and he knoweth it not; and they are brought low, but he perceiveth it not of them.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 But his flesh upon him shall have pain, and his soul within him shall mourn.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«