A zsoltárok könyve 104

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél,	1 BENEDICI, anima mia, il Signore; O Signore Iddio mio, tu sei sommamente grande; Tu sei vestito di gloria e di magnificenza.
2 a fényességet, mint köntöst vetted magadra. Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát,	2 Egli si ammanta di luce come di una vesta; Egli tende il cielo come una cortina.
3 és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz.	3 Egli fa i palchi delle sue sale nelle acque; Egli pone le nuvole per suo carro: Egli passeggia sopra le ale del vento.
4 Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet.	4 Egli fa i venti suoi Angeli, E il fuoco divampante suoi ministri.
5 Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem.	5 Egli ha fondata la terra sulle sue basi; Giammai in perpetuo non sarà smossa.
6 Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket.	6 Tu l’avevi già coperta dell’abisso, come d’una vesta; Le acque si erano fermate sopra i monti.
7 De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától.	7 Esse fuggirono per lo tuo sgridare; Si affrettarono per la voce del tuo tuono;
8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted.	8 Erano salite sopra i monti; ma discesero nelle valli, Al luogo che tu hai loro costituito.
9 Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet.	9 Tu hai loro posto un termine, il qual non trapasseranno; E non torneranno a coprir la terra
10 A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között.	10 Egli è quel che manda le fonti per le valli, Onde esse corrono fra i monti;
11 Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak.	11 Abbeverano tutte le bestie della campagna; Gli asini salvatichi spengono la lor sete con esse.
12 Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat.	12 Presso a quelle si riparano gli uccelli del cielo; Fanno sentir di mezzo alle frondi le lor voci.
13 Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet.	13 Egli adacqua i monti dalle sue stanze sovrane; La terra è saziata del frutto delle sue opere.
14 Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből,	14 Egli fa germogliar l’erba per le bestie; E l’erbaggio per lo servigio dell’uomo, Facendo uscire della terra il pane.
15 és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét.	15 Egli rallegra il cuor dell’uomo col vino, Egli fa risplender la faccia coll’olio, E sostenta il cuor dell’uomo col pane.
16 Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyeket ő ültetett.	16 Gli alberi del Signore ne son saziati; I cedri del Libano ch’egli ha piantati;
17 Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya.	17 Dove gli uccelli si annidano; Gli abeti, che son la stanza della cicogna.
18 A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke.	18 Gli alti monti sono per li cavriuoli; Le rocce sono il ricetto de’ conigli
19 Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia.	19 Egli ha fatta la luna per le stagioni; Il sole conosce il suo occaso.
20 Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai,	20 Tu mandi le tenebre, ed e’ si fa notte, Nella quale tutte le fiere delle selve vanno attorno.
21 prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől.	21 I leoncelli rugghiano dietro alla preda, E per chiedere a Dio il lor pasto.
22 Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon.	22 Ma, tosto ch’è levato il sole, si raccolgono, E giacciono ne’ lor ricetti.
23 Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig.	23 Allora l’uomo esce alla sua opera, Ed al suo lavoro, infino alla sera.
24 Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet.	24 Quanto grandi sono, o Signore, le tue opere! Tu le hai tutte fatte con sapienza; La terra è piena de’ tuoi beni.
25 Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt.	25 Ecco, il mar grande ed ampio: Quivi son rettili senza numero, Amimali piccoli e grandi.
26 Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne.	26 Quivi nuotano le navi, E il Leviatan che tu hai formato per ischerzare in esso.
27 Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket.	27 Tutti gli animali sperano in te, Che tu dii loro il lor cibo al suo tempo.
28 Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal.	28 Se tu lo dài loro, lo ricolgono; Se tu apri la tua mano, son saziati di beni.
29 De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét.	29 Se tu nascondi la tua faccia, sono smarriti; Se tu ritiri il fiato loro, trapassano, E ritornano nella lor polvere.
30 Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét.	30 Se tu rimandi il tuo spirito son creati; E tu rinnuovi la faccia della terra
31 Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr,	31 Sia la gloria del Signore in eterno; Rallegrisi il Signore nelle sue opere;
32 akinek a tekintetére megremeg a föld, s érintésére füstöt vetnek a hegyek.	32 Il quale se riguarda verso la terra, ella trema; Se tocca i monti, essi fumano.
33 Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek.	33 Io canterò al Signore, mentre viverò; Io salmeggerò all’Iddio mio, tanto che io durerò.
34 Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem.	34 Il mio ragionamento gli sarà piacevole, Io mi rallegrerò nel Signore.
35 Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé az istentelenek! Áldjad, én lelkem, az Urat!	35 Vengano meno i peccatori d’in su la terra, E gli empi non sieno più. Anima mia, benedici il Signore. Alleluia