Job 17

NEW JERUSALEM	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 My breathing is growing weaker and the gravediggers are gathering for me.	1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!
2 Scoffers are my only companions, their harshness haunts my nights.	2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.
3 So you must go bail for me to yourself, for which of them cares to clap his hand on mine?	3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!
4 For you have shut their hearts to reason, hence not a hand is lifted.	4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!
5 Just so is a man who invites his friends to share his property while the eyes of his own childrenlanguish.	5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.
6 I have become a byword among foreigners, and a creature on whose face to spit,	6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.
7 since I am nearly blind with grief and my limbs are reduced to a shadow.	7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.
8 Any honest person is appal ed at the sight, the innocent is indignant at the sinner.	8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;
9 Anyone upright grows stronger step by step: and anyone whose hands are clean grows ever in vigour!	9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.
10 Come on then, al of you, back to the attack! I shall not find one wise man among you!	10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!
11 My days are over, so are my plans, my heart-strings are broken;	11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,
12 yet they would have me believe that night is day, that light to dispel the darkness is at hand,	12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.
13 when al I want, in fact, is to dwel in Sheol and in that darkness there to make my bed!	13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;
14 To the tomb, I cry, 'You are my father!' -- to the worm, 'You are my mother-you, my sister!'	14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!
15 Where then is my hope? Who can see any happiness for me?	15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?
16 unless they come down to Sheol with me, all of us sinking into the dust together?	16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«