Klagelieder 4

EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Weh, wie glanzlos ist das Gold, gedunkelt das köstliche Feingold, hingeschüttet die heiligen Steine an den Ecken aller Straßen.	1 Hogy elvesztette fényét az arany, elváltozott a szép színarany! Szétszórva hevernek a szentély kövei minden utcasarkon.
2 Die edlen Kinder Zions, einst aufgewogen mit reinem Gold, weh, wie Krüge aus Ton sind sie geachtet, wie Werk von Töpferhand.	2 Sion drága fiait, melyek színarannyal értek fel, miként tekintették cserépkorsónak, fazekas keze művének!
3 Selbst Schakale reichen die Brust, säugen ihre Jungen. Die Töchter meines Volkes sind grausam wie Strauße in der Wüste.	3 Még a sakálok is tartják emlőiket, szoptatják kölykeiket; de népem leánya kegyetlen lett, mint a struccok a sivatagban.
4 Des Säuglings Zunge klebt an seinem Gaumen vor Durst. Kinder betteln um Brot; keiner bricht es ihnen.	4 A csecsemő nyelve ínyéhez tapadt a szomjúságtól; a gyermekek kenyeret kértek, de nincs, aki szegne nékik.
5 Die einst Leckerbissen schmausten, verschmachten auf den Straßen. Die einst auf Purpur lagen, wälzen sich jetzt im Unrat.	5 Akik ínyencségeket ettek, elpusztultak az utcákon; akik bíborban nevelkedtek, átkarolták a szemétdombot.
6 Größer ist die Schuld der Tochter, meines Volkes, als die Sünde Sodoms, das plötzlich vernichtet wurde, ohne dass eine Hand sich rührte.	6 Nagyobb volt népem leányának bűne, mint Szodoma vétke, mely elpusztult egy szempillantás alatt, pedig kéz nem is nyúlt hozzá.
7 Ihre jungen Männer waren reiner als Schnee, weißer als Milch, ihr Leib rosiger als Korallen, saphirblau ihre Adern.	7 Nazírjai ragyogóbbak voltak a hónál, fehérebbek a tejnél; pirosabb volt testük a korallnál, zafír az alakjuk.
8 Schwärzer als Ruß sehen sie aus, man erkennt sie nicht auf den Straßen. Die Haut schrumpft ihnen am Leib, trocken wie Holz ist sie geworden.	8 Sötétebb lett külsejük a koromnál, nem lehet megismerni őket az utcákon; összezsugorodott bőrük a csontjukon, elszáradt, olyan lett, mint a fa.
9 Besser die vom Schwert Getöteten als die vom Hunger Getöteten; sie sind verschmachtet, vom Missertrag der Felder getroffen.	9 Jobb volt azoknak, akiket kard ölt meg, mint azoknak, akiket éhség öl meg; mert ők elepednek s halálra jutnak a mező terméketlensége miatt.
10 Die Hände liebender Mütter kochten die eigenen Kinder. Sie dienten ihnen als Speise beim Zusammenbruch der Tochter, meines Volkes.	10 Gyengéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, s azok eledelükké lettek népem leányának romlásakor.
11 Randvoll gemacht hat der Herr seinen Grimm, ausgegossen seinen glühenden Zorn. Er entfachte in Zion ein Feuer, das bis auf den Grund alles verzehrte.	11 Kitöltötte bosszúságát az Úr, kiöntötte izzó haragját; tüzet gyújtott Sionban, s az megemésztette alapjait.
12 Kein König eines Landes, kein Mensch auf der Erde hätte jemals geglaubt, dass ein Bedränger und Feind durchschritte die Tore Jerusalems.	12 Nem hitték a föld királyai, s a földkerekség egyetlen lakója sem, hogy bejuthat az ellenfél és ellenség Jeruzsálem kapuin.
13 Wegen der Sünden ihrer Propheten, wegen der Verfehlung ihrer Priester, die in ihrer Mitte vergossen haben das Blut von Gerechten,	13 Prófétáinak vétkei és papjainak bűnei miatt, akik igazak vérét ontották benne.
14 wankten sie blind durch die Gassen, besudelt mit Blut, sodass man nicht berühren mochte ihre Kleider.	14 Vakon támolyogtak az utcákon, vérrel beszennyezve, úgyhogy nem lehetett hozzáérni sem ruháikhoz.
15 Fort, unrein!, rief man ihnen zu. Fort, fort! Rührt mich nicht an! Da flohen sie, da wankten sie. Unter den Völkern sagte man: Sie durften nicht länger bleiben.	15 »Térjetek ki! Tisztátalan!« – kiáltották nekik. »Térjetek ki, térjetek ki! Ne érintsetek!« Ha el is menekültek és elbujdostak, azt mondták róluk a nemzetek között: »Nem lehetnek itt tovább!«
16 Der Herr selbst hat sie zerstreut, schaut sie nicht mehr an. Keine Ehrfurcht zollte man den Priestern, Greise fanden keine Gnade.	16 Az Úr arca szórta szét őket, nem tekint többé rájuk. A papokra nem voltak tekintettel, a véneknek sem kegyelmeztek.
17 Als wir uns noch die Augen nach Hilfe ausschauten, war es umsonst. Auf unserer Warte spähten wir nach einem Volk, das dann doch keine Hilfe brachte.	17 Még mindig epedve vár a szemünk a segítségre, de hiába! Őrhelyünkről figyeltünk, várva a nemzetre, mely nem szabadít meg.
18 Man horchte auf unsere Schritte, wir konnten nicht auf die Straßen. Unser Ende war nah, die Tage voll, ja, unser Ende kam.	18 Lesték lépteinket, úgyhogy nem járhattunk tereinken. »Elközelgett a végünk, beteltek napjaink, bizony, eljött a végünk!«
19 Schneller waren unsere Verfolger als Adler am Himmel. Sie jagten uns auf den Bergen, lauerten uns auf in der Wüste.	19 Gyorsabbak voltak üldözőink, mint a sasok az égen; a hegyeken űztek minket, a pusztában leselkedtek ránk.
20 Unser Lebensatem, der Gesalbte des Herrn, ist gefangen in ihren Gruben. Wir aber hatten gedacht: In seinem Schatten werden wir leben unter den Völkern.	20 Életünk lehelete, az Úr fölkentje foglyul esett vermeikben, akiről azt mondtuk: »Árnyékában élünk majd a nemzetek között.«
21 Juble nur und freue dich, Tochter Edom, die du wohnst im Lande Uz. Auch zu dir wird der Becher kommen, du wirst dich betrinken und dich entblößen.	21 Örülj és vigadj csak, Edom leánya, aki Úz földjén laksz! Hozzád is eljut majd a kehely, megrészegülsz, és levetkőzöl.
22 Zu Ende ist deine Schuld, Tochter Zion; nicht wieder führt er dich in Verbannung. Deine Schuld bestraft er, Tochter Edom, deckt deine Sünden auf.	22 Véget ért bűnhődésed, Sion leánya, nem visz többé fogságba téged. Meglátogatott bűnödért, Edom leánya, leleplezte vétkeidet.