Klagelieder 2

EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Weh, mit seinem Zorn umwölkt der Herr die Tochter Zion. Er schleudert vom Himmel zur Erde die Pracht Israels. Nicht dachte er an den Schemel seiner Füße am Tag seines Zornes.	1 Milyen sötétbe borította haragjában Sion leányát az Úr! Az égből a földre vetette Izrael ékességét, és nem emlékezett lába zsámolyára haragjának napján.
2 Schonungslos hat der Herr vernichtet alle Fluren Jakobs, niedergerissen in seinem Grimm die Bollwerke der Tochter Juda, zu Boden gestreckt, entweiht das Königtum und seine Fürsten.	2 Elpusztította az Úr kíméletlenül Jákob minden lakóhelyét; lerombolta haragjában Júda leányának erődítményeit. Földre sújtotta, beszennyezte a királyságot és fejedelmeit.
3 Abgehauen hat er in Zornesglut jedes Horn in Israel. Er zog seine Rechte zurück angesichts des Feindes und brannte in Jakob wie flammendes Feuer, ringsum alles verzehrend.	3 Letörte izzó haragjában Izrael minden szarvát; visszavonta jobbját az ellenség előtt. Égett Jákobban, mint lángoló tűz, emésztette körös-körül.
4 Er spannte den Bogen wie ein Feind, stand da, erhoben die Rechte. Wie ein Gegner erschlug er alles, was das Auge erfreut. Im Zelt der Tochter Zion goss er seinen Zorn aus wie Feuer.	4 Megfeszítette íját, mint ellenség, előállt, mint ellenfél, és jobbjával megölt mindent, ami drága a szemnek. Sion leányának a sátrában tűzként öntötte ki haragját.
5 Wie ein Feind ist geworden der Herr, Israel hat er vernichtet. Vernichtet hat er alle Paläste, zerstört seine Burgen. Auf die Tochter Juda hat er gehäuft Jammer über Jammer.	5 Olyan volt az Úr, mint ellenség, elpusztította Izraelt; elpusztította minden palotáját, tönkretette erődítményeit. Megsokasította Júda leányában a szomorúságot és szomorkodást.
6 Er zertrat wie einen Garten seine Wohnstatt, zerstörte seinen Festort. Vergessen ließ der Herr auf Zion Festtag und Sabbat. In glühendem Zorn verwarf er König und Priester.	6 Szétrombolta sövényét, mint kertet, tönkretette ünnepi gyülekezőhelyét; elfeledtetett az Úr Sionban ünnepet és szombatot, s elvetett bosszús haragjában királyt és papot.
7 Seinen Altar hat der Herr verschmäht, entweiht sein Heiligtum, überliefert in die Hand des Feindes die Mauern von Zions Palästen. Man lärmte im Haus des Herrn wie an einem Festtag	7 Eltaszította oltárát az Úr, meggyalázta szentélyét; ellenség kezébe adta palotáinak falait, s azok hangoskodtak az Úr házában, mint ünnepnapon.
8 Zu schleifen plante der Herr die Mauer der Tochter Zion. Er spannte die Messschnur und zog nicht zurück die Hand vom Vertilgen. Trauern ließ er Wall und Mauer; miteinander sanken sie nieder.	8 Elhatározta az Úr, hogy elpusztítja Sion leányának várfalát; kifeszítette a mérőzsinórt, nem vonta vissza kezét a pusztítástól. Gyászba borított bástyát és falat, együtt hervadoznak.
9 In den Boden sanken ihre Tore, ihre Riegel hat er zerstört und zerbrochen. Ihr König und ihre Fürsten sind unter den Völkern, keine Weisung ist da, auch keine Offenbarung schenkt der Herr ihren Propheten.	9 A földbe süllyedtek kapui, elpusztította és összetörte zárait. Királya és fejedelmei a nemzetek közt vannak, nincs többé törvény, és prófétái sem kapnak látomást az Úrtól.
10 Am Boden sitzen, verstummt, die Ältesten der Tochter Zion, streuen sich Staub aufs Haupt, legen Trauerkleider an. Zu Boden senken den Kopf die Mädchen von Jerusalem.	10 A földön ülnek némán Sion leányának vénei; port hintettek a fejükre, zsákruhába öltöztek. A földig hajtották fejüket Jeruzsálem szűzei.
11 Meine Augen ermatten vor Tränen, mein Inneres glüht. Ausgeschüttet auf die Erde ist mein Herz über den Zusammenbruch der Tochter, meines Volkes. Kind und Säugling verschmachten auf den Plätzen der Stadt.	11 Elgyengültek a könnyektől szemeim, háborog a bensőm; földre omlott a májam népem leányának romlása miatt; mert elalélt gyermek és csecsemő a város terein.
12 Sie sagen zu ihren Müttern: Wo ist Brot und Wein?, da sie erschöpft verschmachten auf den Plätzen der Stadt, da sie ihr Leben aushauchen auf dem Schoß ihrer Mütter.	12 Azt mondják anyjuknak: »Hol van gabona és bor?«, amikor elalélnak, mint a sebesültek a város terein; amikor kilehelik lelküket anyjuk ölében.
13 Wie soll ich dir zureden, was dir gleichsetzen, du Tochter Jerusalem? Womit kann ich dich vergleichen, wie dich trösten, Jungfrau, Tochter Zion? Dein Zusammenbruch ist groß wie das Meer, wer kann dich heilen?	13 Milyen példázatot mondjak rólad? Mivel vesselek össze, Jeruzsálem leánya? Mihez hasonlítsalak, hogy megvigasztaljalak, Sion szűz leánya? Mert nagy a te romlásod, mint a tenger, ki gyógyíthatna meg téged?
14 Deine Propheten schauten dir Lug und Trug. Deine Schuld haben sie nicht aufgedeckt, um dein Schicksal zu wenden. Sie schauten dir als Prophetenworte nur Trug und Verführung.	14 Amit prófétáid láttak számodra, az hamisság és színlelés; nem tárták fel bűnödet, hogy megfordítsák sorsodat, hanem amiket láttak számodra, hamis és félrevezető kijelentések.
15 Über dich klatschen in die Hände alle, die des Weges ziehen. Sie zischeln und schütteln den Kopf über die Tochter Jerusalem: Ist das die Stadt, die man nannte: Entzücken der ganzen Welt, Krone der Schönheit?	15 Összecsapták kezüket miattad mind, akik az úton jártak, pisszegtek és fejüket csóválták Jeruzsálem leánya miatt: »Ez az a város, amelyről azt mondják: tökéletes szépség, az egész föld öröme?«
16 Über dich reißen ihr Maul auf all deine Feinde. Sie zischeln und fletschen die Zähne, sie sprechen: Wir haben sie verschlungen. Das ist der Tag, auf den wir hofften. Wir haben ihn erreicht und gesehen.	16 Kitátotta rád száját minden ellenséged, hörögtek és fogukat csikorgatták; azt mondták: »Elpusztítottuk! Igen, ez az a nap, amelyre vártunk, megértük, megláttuk!«
17 Getan hat der Herr, was er geplant, seinen Drohspruch vollzogen, den er seit alters verkündet hat. Eingerissen hat er, nicht geschont. Den Feind ließ er über dich jubeln, erhöhte die Macht deiner Gegner.	17 Megtette az Úr, amit eltervezett, beteljesítette szavát, amit elrendelt az ősidő napjai óta: rombolt, és nem kímélt; megörvendeztette fölötted az ellenséget, fölemelte ellenfeleid szarvát.
18 Schrei laut zum Herrn, stöhne, Tochter Zion! Wie einen Bach lass fließen die Tränen Tag und Nacht! Niemals gewähre dir Ruhe, nie lass dein Auge rasten!	18 Szívük az Úrhoz kiáltott. Sion leányának várfala, folyjon könnyed, mint a patak, éjjel és nappal! Ne engedj magadnak pihenőt, ne csillapodjék szemed bogara!
19 Steh auf, klage bei Nacht, zu jeder Nachtwache Anfang! Schütte aus wie Wasser dein Herz vor dem Angesicht des Herrn! Erhebe zu ihm die Hände für deiner Kinder Leben, die vor Hunger verschmachten an den Ecken aller Straßen.	19 Kelj föl, kiálts az éjszakában, az éjjeli őrségek kezdetén! Öntsd ki szívedet, mint a vizet, az Úr színe előtt! Emeld föl hozzá kezedet gyermekeid életéért, akik elaléltak az éhségtől minden utcasarkon!
20 Herr, sieh doch und schau: Wem hast du solches getan? Dürfen Frauen ihre Leibesfrucht essen, ihre sorgsam gehegten Kinder? Darf man erschlagen im Heiligtum des Herrn Priester und Propheten?	20 »Lásd, Uram, és tekints arra, akivel így bántál! Hát egyék meg az asszonyok méhük gyümölcsét: a dédelgetett gyermekeket? Hát öljenek meg az Úr szentélyében papot és prófétát?
21 Am Boden liegen in den Gassen Kind und Greis. Die Mädchen und die jungen Männer fielen unter dem Schwert. Du hast sie erschlagen am Tag deines Zorns, geschlachtet, ohne zu schonen.	21 A földön hevernek az utcákon fiatalok és öregek; szüzeim és ifjaim elestek a kard által. Öldököltél haragod napján, mészároltál kíméletlenül.
22 Wie zum Festtag hast du gerufen, die Schrecken ringsum. Am Zorntag des Herrn gab es keinen, der entkam und entrann. Die ich hegte und großzog, mein Feind hat sie vernichtet.	22 Mint ünnepnapra, úgy hívtad össze mindenfelől azokat, akik rémítgetnek; és nem volt az Úr haragjának napján, aki megmenekült és megmaradt volna. Akiket dédelgettem és fölneveltem, azokkal ellenségem végzett.«