Giobbe 17

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Il mio spirito si dissolve, I miei giorni sono spenti, I sepolcri mi aspettano.	1 A lelkem megtört, napjaim végüket járják, már csak a sír vár rám!
2 Non ho io appresso di me degli schernitori? E l’occhio mio non dev’egli sopportare le loro provocazioni?	2 Nem vétettem, mégis keserűségeken időzik szemem.
3 Deh! metti pegno, dammi sicurtà per piatir teco; Chi sarà colui che mi toccherà nella mano?	3 Szabadíts meg, Uram, és végy magad mellé, akkor bárki keze küzdhet ellenem!
4 Perciocchè, quant’è a costoro, tu hai nascosto il senno al cuor loro, E però tu non li innalzerai.	4 Szívüket elzártad a belátástól, ezért nem kerekedhetnek felül!
5 Di chi parla fra gli amici per lusinga Anche gli occhi de’ figliuoli saranno consumati.	5 Az ilyen prédát ígér barátainak, mialatt gyermekei szeme eleped.
6 Egli mi ha posto per servir di proverbio a’ popoli, Ed io sono pubblicamente menato attorno in sul tamburo.	6 Példabeszéddé tett engem a népnél, s elrettentő példa vagyok előttük.
7 E l’occhio mio è tutto raggrinzato di sdegno, E tutte le mie membra son simili ad un’ombra.	7 Szemem homályba borult a bánkódástól, és tagjaim olyanok lettek, mint az árnyék.
8 Gli uomini diritti stupiranno di questo, E l’innocente se ne commoverà per cagion dell’ipocrita.	8 Szörnyülködnek ezen az igazak, s a tiszta felháborodik a képmutató ellen;
9 Ma pure il giusto si atterrà alla sua via, E colui ch’è puro di mani vie più si raffermerà	9 az igaz kitart a maga útján, s a tisztakezű erőben gyarapszik.
10 Or ravvedetevi pure voi tutti, e poi venite; Non troverò io alcun savio fra voi?	10 De gyertek csak ismét, valahányan vagytok, bár egy bölcsre sem akadok közöttetek!
11 I miei giorni son passati via; I miei disegni, i proponimenti del mio cuore son rotti.	11 Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, amelyek szívemet gyötörték,
12 La notte mi è cangiata in giorno, La luce è di presso seguita dalle tenebre.	12 s az éjjelt nappallá változtatták, úgy, hogy sötétség után újra világosságot várok.
13 Se io mi trattengo di speranza, il sepolcro sarà la mia casa, Io farò il mio letto nelle tenebre.	13 Remélhetek-e valamit? Az alvilág a lakásom, s a sötétségben vetem meg ágyamat;
14 Già ho gridato alla fossa: Tu sei mio padre; Ed a’ vermini: Voi siete la madre, e la sorella mia.	14 a rothadásnak mondom: Atyám vagy! S a férgeknek, hogy: Anyám! és: Nővérem!
15 Ed ove è ora la mia speranza? Sì, la mia speranza? chi la potrà vedere?	15 Hol van tehát a reménységem? S amit várok, ki látja meg azt?
16 Le mie speranze scenderanno nel fondo del sepolcro; Conciossiachè il riposo di tutti ugualmente sia nella polvere	16 Mind, amim van, leszáll az alvilág fenekére; vajon ott legalább lesz-e nyugodalmam?«