Livro de Jó 14

SAGRADA BIBLIA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 O homem nascido da mulher vive pouco tempo e é cheio de muitas misérias;	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 é como uma flor que germina e logo fenece, uma sombra que foge sem parar.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 E é sobre ele que abres os olhos, e o chamas a juízo contigo.	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Quem fará sair o puro do impuro? Ninguém.	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Se seus dias estão contados, se em teu poder está o número dos seus meses, e fixado um limite que ele não ultrapassará,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 afasta dele os teus olhos; deixa-o até que acabe o seu dia como um trabalhador.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Para uma árvore, há esperança; cortada, pode reverdecer, e os seus ramos brotam.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Quando sua raiz tiver envelhecido na terra, e seu tronco estiver morto no solo,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 ao contato com a água, tornar-se-á verde de novo, e distenderá ramos como uma jovem planta.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Mas quando o homem morre, fica estendido; o mortal expira; onde está ele?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 As águas correm do lago, o rio se esgota e seca;	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 assim o homem se deita para não mais levantar. Durante toda a duração dos céus, ele não despertará; jamais sairá de seu sono.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Se, pelo menos, me escondesses na região dos mortos, ao abrigo, até que tua cólera tivesse passado, se me fixasses um limite em que te lembrasses de mim!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Se um homem, uma vez morto, pudesse reviver! Todo o tempo de meu combate eu esperaria até que me viessem soerguer,	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 tu me chamarias e eu te responderia; estenderias a tua destra para a obra de tuas mãos.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Mas agora contas os meus passos, e observas todos os meus pecados;	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 tu selaste como num saco os meus crimes, puseste um sinal sobre minhas iniqüidades.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Mas a montanha acaba por cair, e o rochedo desmorona longe de seu lugar;	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 as águas escavam a pedra, o aluvião leva a terra móvel; assim aniquilas a esperança do homem.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Tu o pões por terra; ele se vai embora para sempre; tu o desfiguras e o mandas embora.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Estejam os seus filhos honrados, ele o ignora; sejam eles humilhados, não faz caso.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 É somente por ele que sua carne sofre; sua alma só se lamenta por ele.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«