Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA VOLGARE
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 L'uomo nato della femina, vivente breve tempo, è ripieno di molte miserie.
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 Il quale come fiore viene, e conculcato è; fugge sì come ombra, e non rimane mai in uno medesimo stato.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 E pensi esser cosa degna di aprire sopra cotal cosa gli occhii tuoi, e menarlo teco nel giudicio?
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Chi puote fare la cosa monda, concetta del non mondo seme? Or non sei tu quello solo?
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Brevi sono li di dell' uomo; lo numero delli mesi suoi è appresso te; e ordinasti li termini suoi, li quali non si poteranno trapassare.
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 Pàrtiti uno poco da lui, acciò ch' elli istia in riposo, insino che venghi il dì desiderato, e sì come del mercenaio siano li dì suoi.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Lo legno ha speranza; se tagliato e' sarà, da capo si fa verde, e li rami suoi mettono li rampolli.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Se invecchierà nella terra la sua radice, e nella polvere morto sarà lo suo broccone,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 all' odore dell' acque germinerae, e farae la moltitudine de' rami, quasi come di prima piantato era.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Ma l' uomo, quando è morto, e sarae spogliato e consumato, domandatene, vi priego: dove lui è?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 E come se si partissono l'acque del mare, e lo fiume fatto vôto si secca,
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 così l'uomo, quando morrà, non risusciterà; insino che il cielo sia attrito, non si sveglierae, nè non si leverae dal suo sonno.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Chi mi darà questo, che in inferno tu mi difendi e nascondimi, infino che trapassi lo tuo furore, e òrdinimi il tempo nel quale tu ti ricordi di me?
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 E pensi tu, che morto l'uomo, un' altra volta viva? tutti i dì, ne' quali io ora cavalco, aspetto insino a tanto che venga la mia immutazione.
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 Chiamerae me, e io risponderò a te; allo lavorio delle tue mani porgerai la tua mano diritta.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 In veritade li andamenti miei annumerasti, ma perdona alli peccati miei.
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 Segnasti quasi come nel sacculo li peccati miei, ma curasti la mia iniquitade.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Lo monte cadente scorrerà, e lo sasso sarà trasportato del suo luogo.
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 Le acque cavano le pietre, e per la innondanza dell' acque a poco a poco la terra è consumata; e adunque li uomini similmente perderai.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Fortificastilo uno poco, acciò che in perpetuo trapassasse; e immuterai la faccia sua, e manderai lui.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Ovvero se saranno nobili i suoi figliuoli, ovvero non nobili, non intenderà.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 Ma pure la carne sua, insino che viverà, sì dorrà; e l'anima sua sopra sè medesimo piangerà (sempre).