Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 El hombre, nacido de mujer, tiene una vida breve y cargada de tormentos:
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 como una flor, brota y se marchita; huye sin detenerse, como una sombra.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 ¡Y sobre alguien así tú abres los ojos, lo enfrentas contigo en un juicio!
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Pero ¿quién sacará lo puro de lo impuro? Nadie, ciertamente.
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Ya que sus días están determinados y tú conoces el número de sus meses, ya que le has puesto un límite infranqueable,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 ¡aparta de él tu mirada y déjalo solo, para que disfrute de su jornada como un asalariado!
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Para el árbol hay una esperanza: si es cortado, aún puede reverdecer y no dejará de tener retoños.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Aunque su raíz haya envejecido en el suelo y su tronco esté muerto en el polvo,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 apenas siente el agua, produce nuevos brotes y echa ramas, como una planta joven.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 Pero el hombre, cuando muere, queda inerte; el mortal que expira, ¿dónde está?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 El agua del mar se evapora, un río se agota y se seca:
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 así el hombre se acuesta y no se levanta; desaparecerán los cielos, antes que él se despierte, antes que se alce de su sueño.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 ¡Ah, si tú me ocultaras en el Abismo, si me escondieras hasta que pase tu enojo y me fijaras un plazo para acordarte de mí!
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 –Un hombre, una vez muerto, ¿podrá revivir?–. Entonces yo esperaría, todos los días de mi servicio, hasta que llegue mi relevo:
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 tú llamarías, y yo te respondería, ansiarías ver la obra de tus manos.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Porque entonces no contarías mis pasos ni observarías mi pecado;
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 mi delito estaría bajo sello en una bolsa y cubrirías mi culpa con un enduido.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Pero la montaña cae y se desmorona, la roca es removida de su sitio;
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 las aguas desgastan las piedras, al polvo de la tierra se lo lleva el aguacero: ¡así tú destruyes la esperanza del mortal!
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Lo abates para siempre, y él se va, desfiguras su rostro y lo despides.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Se honra a sus hijos, pero él no lo sabe; si son envilecidos, él no se da cuenta.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 ¡Sólo en carne propia siente el sufrimiento, sólo por sí mismo está de duelo!