Jób könyve 14

KÁLDI-NEOVULGÁTA	LA SACRA BIBBIA
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:	1 L'uomo nato da donna, vivendo pochi giorni, in preda all'agitazione,
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.	2 sboccia come fiore e avvizzisce, fugge come l'ombra senza arrestarsi; si consuma come legno tarlato, come un vestito corroso dalla tignola.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?	3 E tu tieni aperti gli occhi su di lui e lo citi in giudizio con te!
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!	4 Chi può trarre il puro dall'immondo? Nessuno!
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.	5 Se i suoi giorni sono fissati, se conosci il numero dei suoi mesi, avendo posto un limite invalicabile,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.	6 distogli lo sguardo da lui e lascialo stare, finché non abbia portato a termine la sua giornata come un salariato.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;	7 Per l'albero infatti esiste una speranza: se viene tagliato, ancora ributta e il suo germoglio non viene meno.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,	8 Anche se la sua radice invecchia sotterra e il suo tronco muore nel suolo,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;	9 al sentore dell'acqua rinverdisce e mette rami come una giovane pianta.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?	10 L'uomo invece, se muore, resta inerte; dov'è il mortale, quando spira?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,	11 Potranno venir meno le acque del mare, i fiumi prosciugarsi e seccare,
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.	12 ma l'uomo che giace, più non si alzerà; finché durano i cieli, non si sveglierà, né più si desterà dal suo sonno.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!	13 Oh, volessi tu nascondermi nell'abisso infernale! occultarmi, finché sarà passata la tua ira, fissarmi un termine e ricordarti di me!
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.	14 Ma se l'uomo muore, può ancora rivivere? Ogni giorno del mio servizio aspetterei, finché giunga il mio cambio;
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.	15 mi chiameresti e io risponderei, quando tu avessi nostalgia per l'opera delle tue mani.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;	16 Mentre ora tu vai contando i miei passi, non spieresti più il mio peccato,
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.	17 sigilleresti in un sacco il mio peccato, e porresti l'intonaco sulla mia colpa.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;	18 Ma invece come una montagna cade e si sfalda, e come una rupe frana dal suo posto,
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.	19 le acque corrodono le pietre e l'alluvione inonda la superficie della terra, così tu annienti la speranza dell'uomo!
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.	20 Tu lo abbatti per sempre ed egli se ne va, ne sfiguri il volto e lo cacci via.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;	21 Se i suoi figli sono onorati, egli non lo sa; se sono disprezzati, egli lo ignora.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«	22 Egli sente solamente il tormento della sua carne, sente solo la pena della sua anima".