Salmi 104

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 BENEDICI, anima mia, il Signore; O Signore Iddio mio, tu sei sommamente grande; Tu sei vestito di gloria e di magnificenza.	1 Áldjad, én lelkem, az Urat! Uram, én Istenem, te mindennél magasztosabb vagy! Fenségbe és ékességbe öltöztél,
2 Egli si ammanta di luce come di una vesta; Egli tende il cielo come una cortina.	2 a fényességet, mint köntöst vetted magadra. Kifeszíted az égboltozatot, mint a sátorponyvát,
3 Egli fa i palchi delle sue sale nelle acque; Egli pone le nuvole per suo carro: Egli passeggia sopra le ale del vento.	3 és az égi vizek fölé építed hajlékodat. Szekereddé teszed a fellegeket, a szelek szárnyain jársz.
4 Egli fa i venti suoi Angeli, E il fuoco divampante suoi ministri.	4 Követeiddé teszed a szeleket, szolgáiddá a perzselő tüzet.
5 Egli ha fondata la terra sulle sue basi; Giammai in perpetuo non sarà smossa.	5 Biztos alapra állítottad a földet, hogy meg ne inogjon sohasem.
6 Tu l’avevi già coperta dell’abisso, come d’una vesta; Le acque si erano fermate sopra i monti.	6 Az örvénylő mélység mint ruha takarta, vizek borították a hegyeket.
7 Esse fuggirono per lo tuo sgridare; Si affrettarono per la voce del tuo tuono;	7 De a te fenyegetésedre megfutamodtak, szerteriadtak mennydörgésed szavától.
8 Erano salite sopra i monti; ma discesero nelle valli, Al luogo che tu hai loro costituito.	8 A hegyek fölemelkedtek, a völgyek leereszkedtek arra a helyre, ahol alapjukat megvetetted.
9 Tu hai loro posto un termine, il qual non trapasseranno; E non torneranno a coprir la terra	9 Határt szabtál a vizeknek, amelyet nem léphetnek át, hogy el ne borítsák ismét a földet.
10 Egli è quel che manda le fonti per le valli, Onde esse corrono fra i monti;	10 A forrásokat a völgyekbe ereszted, hogy folyjanak a hegyek között.
11 Abbeverano tutte le bestie della campagna; Gli asini salvatichi spengono la lor sete con esse.	11 Belőlük iszik a mező minden vadja, s oltják szomjukat a vadszamarak.
12 Presso a quelle si riparano gli uccelli del cielo; Fanno sentir di mezzo alle frondi le lor voci.	12 Fölöttük tanyáznak az égi madarak, és az ágak közül hallatják hangjukat.
13 Egli adacqua i monti dalle sue stanze sovrane; La terra è saziata del frutto delle sue opere.	13 Hajlékaidból megöntözöd a hegyeket, és műveid gyümölcséből táplálod a földet.
14 Egli fa germogliar l’erba per le bestie; E l’erbaggio per lo servigio dell’uomo, Facendo uscire della terra il pane.	14 Füvet sarjasztasz az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből,
15 Egli rallegra il cuor dell’uomo col vino, Egli fa risplender la faccia coll’olio, E sostenta il cuor dell’uomo col pane.	15 és bort, hogy vidámítsa az ember szívét; Hogy ragyogjon arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét.
16 Gli alberi del Signore ne son saziati; I cedri del Libano ch’egli ha piantati;	16 Jóllaknak az Úr fái, s a Libanon cédrusai, amelyeket ő ültetett.
17 Dove gli uccelli si annidano; Gli abeti, che son la stanza della cicogna.	17 Fészket raknak rajtuk a verebek, és fölöttük tanyázik a gólya.
18 Gli alti monti sono per li cavriuoli; Le rocce sono il ricetto de’ conigli	18 A magas hegyek a szarvasok, a szirtek a borzok menedéke.
19 Egli ha fatta la luna per le stagioni; Il sole conosce il suo occaso.	19 Megalkottad a holdat az idő mérésére, a napot, amely tudja, mikor kell lenyugodnia.
20 Tu mandi le tenebre, ed e’ si fa notte, Nella quale tutte le fiere delle selve vanno attorno.	20 Sötétséget rendelsz és leszáll az éjszaka: ebben mozognak az erdő vadjai,
21 I leoncelli rugghiano dietro alla preda, E per chiedere a Dio il lor pasto.	21 prédáért ordítanak az oroszlánkölykök, s eledelt kérnek maguknak Istentől.
22 Ma, tosto ch’è levato il sole, si raccolgono, E giacciono ne’ lor ricetti.	22 Ha felkél a nap, összegyűlnek, nyugalomra térnek tanyájukon.
23 Allora l’uomo esce alla sua opera, Ed al suo lavoro, infino alla sera.	23 Az ember kimegy dolgozni, és munkáját végzi egészen estig.
24 Quanto grandi sono, o Signore, le tue opere! Tu le hai tutte fatte con sapienza; La terra è piena de’ tuoi beni.	24 Uram, milyen nagyok a te műveid! Bölcsességgel teremtetted valamennyit, és alkotásaid betöltötték a földet.
25 Ecco, il mar grande ed ampio: Quivi son rettili senza numero, Amimali piccoli e grandi.	25 Itt a tenger: nagy és tágas, nyüzsög benne a számtalan hüllő, apró és nagy állat egyaránt.
26 Quivi nuotano le navi, E il Leviatan che tu hai formato per ischerzare in esso.	26 Itt hajók szelik át, amott a Leviatán, amelyet arra alkottál, hogy játékát űzze benne.
27 Tutti gli animali sperano in te, Che tu dii loro il lor cibo al suo tempo.	27 Mindezek tőled várják, hogy idejében megadd nekik eledelüket.
28 Se tu lo dài loro, lo ricolgono; Se tu apri la tua mano, son saziati di beni.	28 Ha adsz nekik, felszedik, ha megnyitod kezedet, jóllaknak javaiddal.
29 Se tu nascondi la tua faccia, sono smarriti; Se tu ritiri il fiato loro, trapassano, E ritornano nella lor polvere.	29 De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha lélegzetüket megvonod, elenyésznek, és porrá lesznek ismét.
30 Se tu rimandi il tuo spirito son creati; E tu rinnuovi la faccia della terra	30 Kiárasztod lelkedet, s ők életre kelnek, és megújítod a föld színét.
31 Sia la gloria del Signore in eterno; Rallegrisi il Signore nelle sue opere;	31 Dicsőség az Úrnak mindörökké, örvendezzen műveinek az Úr,
32 Il quale se riguarda verso la terra, ella trema; Se tocca i monti, essi fumano.	32 akinek a tekintetére megremeg a föld, s érintésére füstöt vetnek a hegyek.
33 Io canterò al Signore, mentre viverò; Io salmeggerò all’Iddio mio, tanto che io durerò.	33 Énekelek az Úrnak, amíg élek, amíg leszek, zsoltárt zengek Istenemnek.
34 Il mio ragionamento gli sarà piacevole, Io mi rallegrerò nel Signore.	34 Beszédem legyen kedves előtte, én pedig az Úrban leljem gyönyörűségem.
35 Vengano meno i peccatori d’in su la terra, E gli empi non sieno più. Anima mia, benedici il Signore. Alleluia	35 Vesszenek el a bűnösök a földről, és ne legyenek többé az istentelenek! Áldjad, én lelkem, az Urat!