Giobbe 14

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 L’uomo nato di donna È di breve età, e pieno di travagli.	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 Egli esce fuori come un fiore, e poi è reciso; E fugge come l’ombra, e non istà fermo.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 E pur tu apri gli occhi tuoi sopra un tale, E mi fai venire a giudicio teco!	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Chi può trarre una cosa monda da una immonda? Niuno.	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Poichè i suoi giorni son determinati, E che il numero de’ suoi mesi è appo te, E che tu gli hai posti i suoi termini, I quali egli non può trapassare,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 Rivolgiti d’addosso a lui, sì ch’egli abbia alcuna posa, Infino a tanto che di buona voglia egli fornisca la sua giornata, come un mercenario	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Perciocchè quantunque un albero sia tagliato, Pur vi è speranza per lui, ch’egli si rinnoverà ancora, E che i suoi rampolli non mancheranno.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Benchè la sua radice sia invecchiata nella terra, E il suo tronco sia morto nella polvere;	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 Pur nondimeno, tosto ch’egli sentirà l’acqua, rigermoglierà, E produrrà rami come una pianta novella.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Ma l’uomo muore, e si fiacca; E quando l’uomo è trapassato, ov’è egli?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Le acque se ne vanno via dal mare, E i fiumi si seccano, e si asciugano;	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 Così, quando l’uomo giace in terra, egli non risorge; Finchè non vi sieno più cieli, i morti non si risveglieranno, E non si desteranno dal sonno loro.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Oh! nascondessimi tu pur sottera, Ed occultassimi, finchè l’ira tua fosse racquetata; E ponessimi alcun termine, dopo il quale tu ti ricordassi di me!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Se l’uomo muore, può egli tornare in vita? Aspetterò io tutti i giorni del tempo determinato della mia vita, Finchè mi venga mutamento di condizione?	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 E che tu mi chiami, e che io ti risponda, E che tu desideri l’opera delle tue mani?	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Perciocchè ora tu conti i miei passi, E non riserbi nulla a punir del mio peccato.	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 I miei misfatti son suggellati in un sacchetto, Tu l’hai cucito sopra le mie iniquità.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Ma certo, come un monte cadendo scoscende, Ed una rupe è divelta dal suo luogo;	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 E le acque rodono le pietre, E i lor diluvi inondano la polvere dalla terra; Così tu fai perir la speranza dell’uomo.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Tu lo sopraffai in eterno, ed egli se ne va; Tu gli fai mutar faccia, e lo mandi via.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Se poi i suoi figliuoli sono in onore, egli nol sa; Se altresì sono abbassati, egli non vi pon mente.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 La sua carne si duole sol di lui, E l’anima sua fa cordoglio sol di lui	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«