Giobbe 14

LA SACRA BIBBIA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 L'uomo nato da donna, vivendo pochi giorni, in preda all'agitazione,	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 sboccia come fiore e avvizzisce, fugge come l'ombra senza arrestarsi; si consuma come legno tarlato, come un vestito corroso dalla tignola.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 E tu tieni aperti gli occhi su di lui e lo citi in giudizio con te!	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Chi può trarre il puro dall'immondo? Nessuno!	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Se i suoi giorni sono fissati, se conosci il numero dei suoi mesi, avendo posto un limite invalicabile,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 distogli lo sguardo da lui e lascialo stare, finché non abbia portato a termine la sua giornata come un salariato.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Per l'albero infatti esiste una speranza: se viene tagliato, ancora ributta e il suo germoglio non viene meno.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Anche se la sua radice invecchia sotterra e il suo tronco muore nel suolo,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 al sentore dell'acqua rinverdisce e mette rami come una giovane pianta.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 L'uomo invece, se muore, resta inerte; dov'è il mortale, quando spira?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Potranno venir meno le acque del mare, i fiumi prosciugarsi e seccare,	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 ma l'uomo che giace, più non si alzerà; finché durano i cieli, non si sveglierà, né più si desterà dal suo sonno.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Oh, volessi tu nascondermi nell'abisso infernale! occultarmi, finché sarà passata la tua ira, fissarmi un termine e ricordarti di me!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Ma se l'uomo muore, può ancora rivivere? Ogni giorno del mio servizio aspetterei, finché giunga il mio cambio;	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 mi chiameresti e io risponderei, quando tu avessi nostalgia per l'opera delle tue mani.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Mentre ora tu vai contando i miei passi, non spieresti più il mio peccato,	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 sigilleresti in un sacco il mio peccato, e porresti l'intonaco sulla mia colpa.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Ma invece come una montagna cade e si sfalda, e come una rupe frana dal suo posto,	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 le acque corrodono le pietre e l'alluvione inonda la superficie della terra, così tu annienti la speranza dell'uomo!	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Tu lo abbatti per sempre ed egli se ne va, ne sfiguri il volto e lo cacci via.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Se i suoi figli sono onorati, egli non lo sa; se sono disprezzati, egli lo ignora.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Egli sente solamente il tormento della sua carne, sente solo la pena della sua anima".	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«