Jób könyve 7

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA CEI 2008
1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:	1 L’uomo non compie forse un duro servizio sulla terra e i suoi giorni non sono come quelli d’un mercenario?
2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.	2 Come lo schiavo sospira l’ombra e come il mercenario aspetta il suo salario,
3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.	3 così a me sono toccati mesi d’illusione e notti di affanno mi sono state assegnate.
4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.	4 Se mi corico dico: “Quando mi alzerò?”. La notte si fa lunga e sono stanco di rigirarmi fino all’alba.
5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.	5 Ricoperta di vermi e di croste polverose è la mia carne, raggrinzita è la mia pelle e si dissolve.
6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.	6 I miei giorni scorrono più veloci d’una spola, svaniscono senza un filo di speranza.
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.	7 Ricòrdati che un soffio è la mia vita: il mio occhio non rivedrà più il bene.
8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.	8 Non mi scorgerà più l’occhio di chi mi vede: i tuoi occhi mi cercheranno, ma io più non sarò.
9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;	9 Una nube svanisce e se ne va, così chi scende al regno dei morti più non risale;
10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.	10 non tornerà più nella sua casa, né più lo riconoscerà la sua dimora.
11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:	11 Ma io non terrò chiusa la mia bocca, parlerò nell’angoscia del mio spirito, mi lamenterò nell’amarezza del mio cuore!
12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?	12 Sono io forse il mare oppure un mostro marino, perché tu metta sopra di me una guardia?
13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,	13 Quando io dico: “Il mio giaciglio mi darà sollievo, il mio letto allevierà il mio lamento”,
14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,	14 tu allora mi spaventi con sogni e con fantasmi tu mi atterrisci.
15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.	15 Preferirei morire soffocato, la morte piuttosto che vivere in queste mie ossa.
16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!	16 Mi sto consumando, non vivrò più a lungo. Lasciami, perché un soffio sono i miei giorni.
17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,	17 Che cosa è l’uomo perché tu lo consideri grande e a lui rivolga la tua attenzione
18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?	18 e lo scruti ogni mattina e ad ogni istante lo metta alla prova?
19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?	19 Fino a quando da me non toglierai lo sguardo e non mi lascerai inghiottire la saliva?
20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?	20 Se ho peccato, che cosa ho fatto a te, o custode dell’uomo? Perché mi hai preso a bersaglio e sono diventato un peso per me?
21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«	21 Perché non cancelli il mio peccato e non dimentichi la mia colpa? Ben presto giacerò nella polvere e, se mi cercherai, io non ci sarò!».