A zsoltárok könyve 137

Káldi-Neovulgáta	Bibbia Vulgata Clementina
¹ Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.	¹ Ipsi David. Confitebor tibi, Domine, in toto corde meo, quoniam audisti verba oris mei. In conspectu angelorum psallam tibi ;
² A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,	² adorabo ad templum sanctum tuum, et confitebor nomini tuo : super misericordia tua et veritate tua ; quoniam magnificasti super omne, nomen sanctum tuum.
³ mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: »Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«, mondták, akik elhurcoltak minket.	³ In quacumque die invocavero te, exaudi me ; multiplicabis in anima mea virtutem.
⁴ Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?	⁴ Confiteantur tibi, Domine, omnes reges terræ, quia audierunt omnia verba oris tui.
⁵ Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!	⁵ Et cantent in viis Domini, quoniam magna est gloria Domini ;
⁶ Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!	⁶ quoniam excelsus Dominus, et humilia respicit, et alta a longe cognoscit.
⁷ Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!«	⁷ Si ambulavero in medio tribulationis, vivificabis me ; et super iram inimicorum meorum extendisti manum tuam, et salvum me fecit dextera tua.
⁸ Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!	⁸ Dominus retribuet pro me. Domine, misericordia tua in sæculum ; opera manuum tuarum ne despicias.
⁹ Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!