Jób könyve 3

KÁLDI-NEOVULGÁTA	CATHOLIC PUBLIC DOMAIN
1 Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját	1 After this, Job opened his mouth and cursed his day,
2 és mondta:	2 and this is what he said:
3 »Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’	3 May the day perish on which I was born, and the night, in which it was said, “A man has been conceived.”
4 Legyen az a nap sötétség, Isten odafenn ne törődjék vele, napfény azon ne világítson.	4 May that day be turned into darkness, may God not seek it from above, and may light not illuminate it.
5 Lepje el sötétség s a halál árnya, ülje meg sűrű felleg, és borítsa keserűség!	5 Let darkness and the shadow of death obscure it, let a fog overtake it, and let it be enveloped in bitterness.
6 Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába; az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák!	6 Let a whirlwind of darkness take hold of that night, let it not be counted in the days of the year, nor numbered in the months.
7 Maradjon az az éjjel magtalan, vígság azon ne legyen;	7 May that night be alone and unworthy of praise.
8 átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek, akik készek felkelteni a Leviatánt!	8 May they curse it, who curse the day, who are prepared to awaken a leviathan.
9 Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai, várja a világosságot, de hiába, ne lássa hajnal hasadását,	9 Let the stars be concealed with its darkness. Let it expect light, and not see it, nor the rising of the dawn in the East.
10 mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját, mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!	10 For it did not close the doors of the womb that bore me, nor take away evils from my eyes.
11 Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?	11 Why did I not die in the womb? Having left the womb, why did I not immediately perish?
12 Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?	12 Why was I received upon the knees? Why was I suckled at the breasts?
13 Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt	13 For by now, I should have been sleeping silently, and taking rest in my sleep
14 királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak,	14 with the kings and consuls of the earth, who build themselves solitudes,
15 vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat.	15 either with princes, who possess gold and fill their houses with silver,
16 Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot.	16 or, like a hidden miscarriage, I should not have continued, just like those who, being conceived, have not seen the light.
17 Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak;	17 There the impious cease from rebellion, and there the wearied in strength take rest.
18 együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé a börtönőr szavát.	18 And at such times, having been bound together without difficulty, they have not heard the voice of the bailiff.
19 Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától.	19 The small and great are there, and the servant is free from his master.
20 Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek?	20 Why is light given to the miserable, and life to those who are in bitterness of soul,
21 Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset;	21 who expect death, and it does not arrive, like those who dig for treasure
22 akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák?	22 and who rejoice greatly when they have found the grave,
23 Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?	23 to a man whose way is hidden and whom God has surrounded with darkness?
24 Sóhajjal kezdem étkezésemet, mint víz árja ömlik hangos zokogásom;	24 Before I eat, I sigh; and like overflowing waters, so is my howl,
25 mert amitől félve féltem, az elért engem, s amitől rettegtem, eljött reám.	25 for the terror that I feared has happened to me, and so has the dread befallen me.
26 Nem voltam álnok, nem hallgattam, nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«	26 Have I not remained hidden? Have I not kept silence? Have I not remained calm? Yet indignation has overcome me.