Jób könyve 7

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:	1 Militia est vita hominis super terram, et sicut dies mercenarii dies ejus.
2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.	2 Sicut servus desiderat umbram, et sicut mercenarius præstolatur finem operis sui,
3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.	3 sic et ego habui menses vacuos, et noctes laboriosas enumeravi mihi.
4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.	4 Si dormiero, dicam : Quando consurgam ? et rursum expectabo vesperam, et replebor doloribus usque ad tenebras.
5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.	5 Induta est caro mea putredine, et sordibus pulveris cutis mea aruit et contracta est.
6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.	6 Dies mei velocius transierunt quam a texente tela succiditur, et consumpti sunt absque ulla spe.
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.	7 Memento quia ventus est vita mea, et non revertetur oculus meus ut videat bona.
8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.	8 Nec aspiciet me visus hominis ; oculi tui in me, et non subsistam.
9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;	9 Sicut consumitur nubes, et pertransit, sic qui descenderit ad inferos, non ascendet.
10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.	10 Nec revertetur ultra in domum suam, neque cognoscet eum amplius locus ejus.
11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:	11 Quapropter et ego non parcam ori meo : loquar in tribulatione spiritus mei ; confabulabor cum amaritudine animæ meæ.
12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?	12 Numquid mare ego sum, aut cetus, quia circumdedisti me carcere ?
13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,	13 Si dixero : Consolabitur me lectulus meus, et relevabor loquens mecum in strato meo :
14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,	14 terrebis me per somnia, et per visiones horrore concuties.
15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.	15 Quam ob rem elegit suspendium anima mea, et mortem ossa mea.
16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!	16 Desperavi : nequaquam ultra jam vivam : parce mihi, nihil enim sunt dies mei.
17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,	17 Quid est homo, quia magnificas eum ? aut quid apponis erga eum cor tuum ?
18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?	18 Visitas eum diluculo, et subito probas illum.
19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?	19 Usquequo non parcis mihi, nec dimittis me ut glutiam salivam meam ?
20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?	20 Peccavi ; quid faciam tibi, o custos hominum ? quare posuisti me contrarium tibi, et factus sum mihimetipsi gravis ?
21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«	21 Cur non tollis peccatum meum, et quare non aufers iniquitatem meam ? ecce nunc in pulvere dormiam, et si mane me quæsieris, non subsistam.