Jób könyve 7

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:	1 Non ha l’uomo un termine della sua milizia in su la terra? E non sono i suoi giorni simili a quelli di un mercenario?
2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.	2 Come il servo aspira all’ombra, E il mercenario aspetta il premio della sua opera;
3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.	3 Così mi sono stati dati per eredità de’ mesi molesti; E mi sono state assegnate per parte mia notti penose.
4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.	4 Se mi son posto a giacere, dico: Quando mi leverò? Quando sarà passata la notte? E mi stanco di dimenarmi fino all’alba.
5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.	5 La mia carne è rivestita di vermini, e di gromma di terra; La mia pelle si schianta, e si disfa.
6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.	6 I miei giorni son passati via più leggermente che la spola del tessitore, E son venuti meno senza speranza
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.	7 Ricordati che la mia vita è un vento, Che l’occhio mio non tornerà più a vedere il bene.
8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.	8 L’occhio di chi mi vede non mi riguarderà più; Se tu rivolgi gli occhi verso me, io non sarò più.
9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;	9 Come la nuvola si dilegua, e se ne va via; Così chi scende nel sepolcro non ne salirà più fuori.
10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.	10 Egli non ritornerà più a casa sua, E il luogo suo non lo riconoscerà più.
11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:	11 Io altresì non ratterrò la mia bocca; Io parlerò nell’angoscia del mio spirito, Io mi lamenterò nell’amaritudine dell’anima mia.
12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?	12 Sono io un mare, o una balena, Che tu mi ponga guardia attorno?
13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,	13 Quando io dico: La mia lettiera mi darà alleggiamento, Il mio letto solleverà parte del mio lamento;
14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,	14 Allora tu mi sgomenti con sogni, E mi spaventi con visioni.
15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.	15 Talchè io nell’animo sceglierei innanzi di essere strangolato, E innanzi vorrei la morte che le mie ossa.
16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!	16 Io son tutto strutto; io non viverò in perpetuo; Cessati da me; conciossiachè i miei giorni non sieno altro che vanità
17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,	17 Che cosa è l’uomo, che tu ne faccia sì grande stima, Che tu ponga mente ad esso?
18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?	18 E che tu lo visiti ogni mattina, E ad ogni momento l’esamini?
19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?	19 Fino a quando non ti rivolgerai indietro da me, E non mi darai alcuna posa, Tanto che io possa inghiottir la mia saliva?
20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?	20 Io ho peccato; che opererò inverso te, o Guardiano degli uomini? Perchè mi hai posto per tuo bersaglio, E perchè sono io grave a me stesso?
21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«	21 E perchè non perdoni il mio misfatto, E non rimuovi la mia iniquità? Conciossiachè di presente giacerò nella polvere; E, se poi tu mi ricerchi, io non sarò più