Jób könyve 7

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NOVA VULGATA
1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:	1 Nonne militia est vita hominis super terram, et sicut dies mercennarii dies eius?
2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.	2 Sicut servus desiderat umbram, et sicut mercennarius praestolatur mercedem suam,
3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.	3 sic et ego habui menses vacuos et noctes laboriosas enumeravi mihi.
4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.	4 Si dormiero, dicam: Quando consurgam? Et rursum exspectabo vesperam et replebor doloribus usque crepusculum.
5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.	5 Induta est caro mea putredine et sordibus pulveris; cutis mea scinditur et diffluit.
6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.	6 Dies mei velocius transierunt quam navicula texentis et consumpti sunt deficiente filo.
7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.	7 Memento quia ventus est vita mea, et non revertetur oculus meus, ut videat bona.
8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.	8 Nec aspiciet me visus hominis; oculi tui in me, et non subsistam.
9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;	9 Sicut consumitur nubes et pertransit, sic, qui descenderit ad inferos, non ascendet
10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.	10 nec revertetur ultra in domum suam, neque cognoscet eum amplius locus eius.
11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:	11 Quapropter et ego non parcam ori meo; loquar in tribulatione spiritus mei, confabulabor cum amaritudine animae meae.
12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?	12 Numquid mare ego sum aut cetus, quia posuisti super me custodiam?
13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,	13 Si dixero: Consolabitur me lectulus meus, et assumet stratum meum querelam meam,
14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,	14 terrebis me per somnia et per visiones horrore concuties.
15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.	15 Quam ob rem eligit suspendium anima mea, et mortem ossa mea.
16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!	16 Desperavi; nequaquam ultra iam vivam. Parce mihi, nihil enim sunt dies mei.
17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,	17 Quid est homo, quia magnificas eum? Aut quid apponis erga eum cor tuum?
18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?	18 Visitas eum diluculo et singulis momentis probas illum.
19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?	19 Usquequo non avertes oculos a me? Nec dimittis me, ut glutiam salivam meam?
20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?	20 Peccavi; quid faciam tibi, o custos hominum? Quare posuisti me contrarium tibi, et factus sum mihimetipsi gravis?
21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«	21 Cur non tollis peccatum meum et quare non aufers iniquitatem meam? Ecce, nunc in pulvere dormiam; et, si mane me quaesieris, non subsistam! ”.