Giobbe 6

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 E GIOBBE rispose e disse:	1 Jób pedig ezekkel a szavakkal válaszolt:
2 Fosse pur lo sdegno mio ben pesato, E fosse parimente la mia calamità levata in una bilancia!	2 »Bár mérlegre vetnék haragot érdemlő vétkeimet és a nyomorúságot, melyet szenvedek,
3 Perciocchè ora sarebbe trovata più pesante che la rena del mare; E però le mie parole vanno all’estremo.	3 akkor, mint a tenger fövenye, ez bizonyulna nehezebbnek; ezért vannak tele szavaim keserűséggel!
4 Perchè le saette dell’Onnipotente sono dentro di me, E lo spirito mio ne beve il veleno; Gli spaventi di Dio sono ordinati in battaglia contro a me.	4 Mert belém fúródtak az Úr nyilai, és mérgük felissza lelkemet; az Úr rémítései hadakoznak ellenem.
5 L’asino salvatico raglia egli presso all’erba? Il bue mugghia egli presso alla sua pastura?	5 Ordít-e a vadszamár, ha füve van? Vagy bőg-e az ökör, ha teli jászol előtt áll?
6 Una cosa insipida si mangia ella senza sale? Evvi sapore nella chiara ch’è intorno al torlo dell’uovo?	6 És lehet-e enni ízetlent, ami nincsen megsózva, vagy enni jóízűen azt, ami megízlelve halált okoz?
7 Le cose che l’anima mia avrebbe ricusate pur di toccare Sono ora i miei dolorosi cibi	7 Amit azelőtt illetni sem akartam, nyomorúságomban az lett most ételem!
8 Oh! venisse pur quel ch’io chieggio, e concedessemi Iddio quel ch’io aspetto!	8 Bárcsak jönne, amit kértem, és megadná Isten, amit remélek,
9 E piacesse a Dio di tritarmi, Di sciorre la sua mano, e di disfarmi!	9 és tetszenék neki, hogy összezúzzon, felemelje kezét és végezzen velem!
10 Questa sarebbe pure ancora la mia consolazione, Benchè io arda di dolore, e ch’egli non mi risparmi, Che io non ho nascoste le parole del Santo.	10 Akkor még az lenne vigaszom, hogy bár kínnal sújt és meg nem kímél, mégsem ellenkezem a Szent szavaival.
11 Quale è la mia forza, per isperare? E quale è il termine che mi è posto, per prolungar l’aspettazione dell’anima mia?	11 Mi az én erőm, hogy kitartsak? És mi a végem, hogy türelmesen várjak?
12 La mia forza è ella come la forza delle pietre? La mia carne è ella di rame?	12 Talán a kövek erőssége az én erőm? Talán ércből van a testem?
13 Non è egli così che io non ho più alcun ristoro in me? E che ogni modo di sussistere è cacciato lontan da me?	13 Íme: nincsen magamban segítségem, s az enyéim is messze eltávoztak tőlem.
14 Benignità dovrebbe essere usata dall’amico inverso colui ch’è tutto strutto; Ma esso ha abbandonato il timor dell’Onnipotente,	14 Aki megvonja barátjától a könyörületet, elhagyja az Úr félelmét.
15 I miei fratelli mi hanno fallito, a guisa di un ruscello, Come rapidi torrenti che trapassano via;	15 Testvéreim cserben hagynak, mint a patakok, amelyek hirtelen kiöntenek medrükből;
16 I quali sono scuri per lo ghiaccio; E sopra cui la neve si ammonzicchia;	16 zavarosak a jégtől, ömlik beléjük a hólé;
17 Ma poi, al tempo che corrono, vengono meno, Quando sentono il caldo, spariscono dal luogo loro.	17 hőség idején azonban véget érnek, s amint felmelegszik, elapadnak medrükben;
18 I sentieri del corso loro si contorcono, Essi si riducono a nulla, e si perdono.	18 tétován kanyarog folyásuk útja, felszállnak az űrbe és eltűnnek.
19 Le schiere de’ viandanti di Tema li riguardavano, Le carovane di Seba ne aveano presa speranza;	19 Keresik őket Tema karavánjai, bizakodnak bennük Sába vándor menetei,
20 Ma si vergognano di esservisi fidati; Essendo giunti fin là, sono confusi.	20 de szégyent vallanak bizakodásukkal, elmennek hozzájuk s kudarcot vallanak.
21 Perciocchè ora voi siete venuti a niente; Avete veduta la ruina, ed avete avuta paura	21 Ti is most ilyenek vagytok hozzám: lám visszariadtatok, látva csapásomat!
22 Vi ho io detto: Datemi, E fate presenti delle vostre facoltà per me?	22 Vajon mondtam-e: Hozzatok nekem valamit! Adjatok nekem vagyonotokból!?
23 E liberatemi di man del nemico, E riscuotetemi di man de’ violenti?	23 Vagy: Mentsetek ki az ellenség kezéből! A zsarolók kezéből váltsatok ki engem!?
24 Insegnatemi, ed io mi tacerò; E ammaestratemi, se pure ho errato in qualche cosa.	24 Csak oktassatok, majd én hallgatok; ha netán tévedtem, adjátok tudtomra!
25 Quanto son potenti le parole di dirittura! E che potrà in esse riprendere alcun di voi?	25 Miért gáncsoltok őszinte beszédet, holott közületek nincs, aki ellenem tanúskodni tudna?
26 Stimate voi che parlare sia convincere? E che i ragionamenti di un uomo che ha perduta ogni speranza non sieno altro che vento?	26 Csak korholás végett gondoltok ki beszédeket, s a szavakat szélnek bocsátjátok;
27 E pure ancora voi vi gittate addosso all’orfano, E cercate di far traboccare il vostro amico.	27 rátámadtok az árvára, és barátotokat kiforgatni igyekeztek.
28 Ora dunque piacciavi riguardare a me, E se io mento in vostra presenza.	28 De végezzétek csak el, amit kezdtetek, hallgassatok meg és lássátok, hazudok-e?
29 Deh! ravvedetevi; che non siavi iniquità; Da capo, il dico, ravvedetevi, io son giusto in questo affare.	29 Feleljetek, kérlek, elfogultság nélkül, és szólva, igaz ítéletet tegyetek,
30 Evvi egli iniquità nella mia lingua? Il mio palato non sa egli discerner le cose perverse?	30 akkor nem találtok hamisságot nyelvemen, és torkomból nem hangzik dőreség!