Livro dos Salmos 39

SAGRADA BIBLIA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Ao mestre de canto, a Iditum. Salmo de Davi. Disse comigo mesmo: Velarei sobre os meus atos, para não mais pecar com a língua. Porei um freio em meus lábios, enquanto o ímpio estiver diante de mim.	1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára.
2 Fiquei mudo, mas sem resultado, porque minha dor recrudesceu.	2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.«
3 Meu coração se abrasava dentro de mim, meu pensamento se acendia como um fogo, então eu me pus a falar:	3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult.
4 Fazei-me conhecer, Senhor, o meu fim, e o número de meus dias, para que eu veja como sou efêmero.	4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem.
5 A largura da mão: eis a medida de meus dias, diante de vós minha vida é como um nada; todo homem não é mais que um sopro.	5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!«
6 De fato, o homem passa como uma sombra, é em vão que ele se agita; amontoa, sem saber quem recolherá.	6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember.
7 E agora, Senhor, que posso esperar? Minha confiança está em vós.	7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt.
8 Livrai-me de todas as faltas, não me abandoneis ao riso dos insensatos.	8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem.
9 Calei-me, já não abro a boca, porque sois vós que operais.	9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának.
10 Afastai de mim esse flagelo, pois sucumbo ao rigor de vossa mão.	10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem.
11 Quando punis o homem, fazendo-lhe sentir a sua culpa, consumis, como o faria a traça, o que ele tem de mais caro. Verdadeiramente, apenas um sopro é o homem.	11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt.
12 Ouvi, Senhor, a minha oração, escutai os meus clamores, não fiqueis insensível às minhas lágrimas. Diante de vós não sou mais que um viajor, um peregrino, como foram os meus pais.	12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember!
13 Afastai de mim a vossa ira para que eu tome alento, antes que me vá para não mais voltar.	13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan.
	14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé!