Jób könyve 14

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42
Versetti esaminati

Torna indietro

Káldi-Neovulgáta Nova Vulgata
1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:1 Homo natus de muliere,
brevi vivens tempore, commotione satiatur.
2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.2 Qui quasi flos egreditur et arescit
et fugit velut umbra et non permanet.
3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?3 Et dignum ducis super huiuscemodi aperire oculos tuos
et adducere eum tecum in iudicium?
4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!4 Quis potest facere mundum de immundo?
Ne unus quidem!
5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.5 Si statuti dies hominis sunt,
et numerus mensium eius apud te est,
et constituti sunt termini eius, quos non praeteribit,
6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.6 averte oculos tuos ab eo, ut quiescat,
donec solvat, sicut mercennarius, dies suos.
7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;7 Nam lignum habet spem;
si praecisum fuerit, rursum virescet,
et rami eius non deficient.
8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,8 Si senuerit in terra radix eius,
et in pulvere emortuus fuerit truncus illius,
9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;9 ad odorem aquae germinabit
et faciet comam quasi novellae.
10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?10 Homo vero cum mortuus fuerit et debilitatur,
exspirat homo et, ubi, quaeso, est?
11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,11 Recedent aquae de mari,
et fluvius vacuefactus arescet;
12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.12 sic homo, cum dormierit, non resurget:
donec atteratur caelum, non evigilabit
nec consurget de somno suo.
13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!13 Quis mihi hoc tribuat, ut in inferno seponas me
et abscondas me, donec pertranseat furor tuus,
et constituas mihi tempus, in quo recorderis mei?
14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.14 Putasne mortuus homo rursum vivat?
Cunctis diebus, quibus nunc milito,
exspectarem, donec veniat immutatio mea.
15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.15 Vocares me, et ego responderem tibi;
opus manuum tuarum requireres.
16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;16 Tu quidem nunc gressus meos dinumerares,
sed parceres peccatis meis.
17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.17 Signares quasi in sacculo delicta mea,
sed dealbares iniquitatem meam.
18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;18 Mons cadens decidit,
et saxum transfertur de loco suo;
19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.19 lapides excavant aquae,
et alluvione terra inundatur:
et spem hominis perdes.
20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.20 Praevales adversus eum, et in perpetuum transiet;
immutas faciem eius et emittis eum.
21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;21 Sive nobiles fuerint filii eius, non novit;
sive ignobiles, non intellegit.
22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«22 Attamen caro eius, dum vivet, dolet,
et anima illius super semetipso luget ”.