1 גם אתכם המתים לפנים בפשעיכם וחטאתיכם | 1 És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, |
2 אשר התהלכתם בהם לפי דור העולם הזה כרצון שר ממשלת האויר והוא הרוח הפעל כעת בבני המרי | 2 amelyekben jártatok egykor ennek a világnak szokása szerint, a levegőben uralkodó fejedelemnek engedelmeskedve, annak a léleknek, amely most a hitetlenség fiaiban működik. |
3 וגם אנחנו כלנו בתוכם הלכנו לפנים בתאות הבשר לעשות חפצי בשרנו ומחשבותינו ונהי אך בני רגז בטבענו כאשר בני אדם | 3 Egykor mi is mindnyájan ezek között forgolódtunk, mikor követtük testünk vágyait, és teljesítettük a test és az érzékek kívánságait. Természetünknél fogva a harag fiai voltunk, akárcsak a többiek. |
4 אבל האלהים המלא רחמים ברב אהבתו אשר אהב אתנו | 4 De Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, |
5 אחרי היותנו מתים בפשעים החינו עם המשיח בחסד נושעתם | 5 noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett – kegyelemből üdvözültetek –, |
6 ויעירנו אתו אף הושיבנו במרומים במשיח ישוע | 6 vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek közé helyezett el Jézus Krisztusban, |
7 להראות בדרות הבאים את גדלת עשר חסדו בטובתו עלינו במשיח ישוע | 7 hogy megmutassa a jövendő időkben kegyelmének bőséges gazdagságát hozzánk való jóvoltából Krisztus Jézusban. |
8 כי בחסד נושעתם על ידי האמונה ולא מידכם היתה זאת כי מתת אלהים היא | 8 Mert kegyelemből üdvözültetek a hit által. Ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka: |
9 לא מתוך המעשים שלא יתהלל איש | 9 nem tettek által, hogy senki se dicsekedjék. |
10 כי פעל אלהים אנחנו נבראים במשיח ישוע למעשים טובים אשר הכין האלהים מקדם למען נתהלך בהם | 10 Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy azokat gyakoroljuk. |
11 על כן זכרו כי אתם הגוים בבשר הנקראים ערלים בפי הנקראים בני המילה שהיא מעשה ידים בבשר | 11 Tartsátok tehát eszetekben, hogy egykor a pogányság jelét viseltétek testetekben, és körülmetéletleneknek neveztek titeket azok, akik a testen kézzel végzett körülmetélkedésről kapják a nevüket. |
12 כי אתם בעת ההיא הייתם בלי משיח מוזרים לעדת ישראל ונכרים לבריתות ההבטחה באין תקוה ובאין לכם אלהים בעולם | 12 Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. |
13 ועתה בישוע המשיח אתם הרחוקים מאז הייתם קרובים בדם המשיח | 13 Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. |
14 כי הוא שלומנו אשר עשה השנים לאחד והרס מחיצת הגדר | 14 Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. |
15 בבטלו האיבה בבשרו את תורת המצות בגזרותיהן לברא בנפשו את השנים לאיש אחד חדש ויעש שלום | 15 A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, |
16 וירצה את שניהם בגוף אחד לאלהים על ידי צליבתו בהמיתו בנפשו את האיבה | 16 és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. |
17 ויבא ויבשר שלום לכם הרחוקים והקרובים | 17 Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek ; |
18 כי על ידו יש לשנינו מבוא ברוח אחד אל אבינו | 18 mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. |
19 לכן אינכם עוד גרים ותושבים כי אתם בני עיר אחת עם הקדשים ובני בית אלהים | 19 Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, |
20 בנוים על יסוד השליחים והנביאים וישוע המשיח הוא אבן הפנה | 20 az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. |
21 אשר חבר בו יחד הבנין כלו עדי יגבה להיכל קדש ליהוה | 21 Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és szent templommá növekszik az Úrban. |
22 ובו נבנים גם אתם להיות משכן אלהים ברוח | 22 Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben. |