Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	NOVA VULGATA
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Addidit quoque Iob assumens parabolam suam et di xit:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 “ Quis mihi tribuat, ut sim iuxta menses pristinos, secundum dies, quibus Deus custodiebat me?
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 Quando splendebat lucerna eius super caput meum, et ad lumen eius ambulabam in tenebris.
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 Sicut fui in diebus adulescentiae meae, quando familiaris Deus erat in tabernaculo meo,
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 quando erat Omnipotens mecum, et in circuitu meo pueri mei,
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 quando lavabam pedes meos lacte, et petra fundebat mihi rivos olei.
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Quando procedebam ad portam civitatis et in platea parabam cathedram mihi,
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 videbant me iuvenes et abscondebantur, et senes assurgentes stabant.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 Principes cessabant loqui et digitum superponebant ori suo.
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 Vocem suam cohibebant duces, et lingua eorum palato suo adhaerebat.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 Auris audiens beatificabat me, et oculus videns testimonium reddebat mihi,
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 eo quod liberassem pauperem vociferantem et pupillum, cui non esset adiutor.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 Benedictio perituri super me veniebat, et cor viduae iubilare feci.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Iustitia indutus sum et vestivi me, sicut vestimento et diademate, iudicio meo.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Oculus fui caeco et pes claudo;
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 pater eram pauperum et causam viri ignoti diligentissime investigabam.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 Conterebam molas iniqui et de dentibus illius auferebam praedam.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 Dicebamque: In nidulo meo moriar et sicut palma multiplicabo dies.
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 Radix mea aperta est secus aquas, et ros morabitur in ramis meis.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 Gloria mea semper innovabitur, et arcus meus in manu mea instaurabitur.
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Qui me audiebant, blandiebantur et intenti tacebant ad consilium meum.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Verbis meis addere nihil audebant, et super illos stillabat eloquium meum.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Exspectabant me sicut pluviam et os suum aperiebant quasi ad imbrem serotinum.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Si quando ridebam ad eos, non credebant, et lux vultus mei non cadebat in terram.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Si voluissem ire ad eos, sedebam primus; cumque sederem quasi rex, circumstante exercitu, eram tamen maerentium consolator.