Knjiga o Jobu 3

Biblija Hrvatski	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Napokon otvori Job usta i prokle dan svoj;	1 Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját
2 poče svoju besjedu i reče:	2 és mondta:
3 »O, ne bilo dana kad sam se rodio i noći što javi: ‘Začeo se dječak!’	3 »Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: ‘Fiú fogantatott.’
4 U crnu tminu dan taj nek’ se prometne! S visina se njega Bog ne spominjao, svjetlost sunčeva ne svijetlila mu više!	4 Legyen az a nap sötétség, Isten odafenn ne törődjék vele, napfény azon ne világítson.
5 Mrak i sjena smrtna o nj se otimali, posvema ga tmina gusta prekrila, pomrčine dnevne stravom ga morile!	5 Lepje el sötétség s a halál árnya, ülje meg sűrű felleg, és borítsa keserűség!
6 O, da bi ga tama svega presvojila, nek’ se ne dodaje danima godine, nek’ ne ulazi u brojenje mjeseci!	6 Sötét förgeteg vegye ez éjjelt birtokába; az év napjai közé be ne tudják, s a hónapokhoz ne számítsák!
7 A noć ona bila žalosna dovijeka, ne čulo se u njoj radosno klicanje!	7 Maradjon az az éjjel magtalan, vígság azon ne legyen;
8 Prokleli je oni štono dan proklinju i Levijatana probudit’ su kadri!	8 átkozzák el azok, akik napot átokkal illetnek, akik készek felkelteni a Leviatánt!
9 Pomrčale zvijezde njezina svanuća, zaludu se ona vidjelu nadala, i zorinih vjeđa ne gledala nigda!	9 Öltözzenek sötétbe hajnalának csillagai, várja a világosságot, de hiába, ne lássa hajnal hasadását,
10 Što mi od utrobe ne zatvori vrata da sakrije muku od mojih očiju!	10 mert nem zárta el az engem hordozó méhnek kapuját, mert nem tartotta távol szememtől a nyomorúságot!
11 Što nisam mrtav od krila materina, što ne izdahnuh izlazeć’ iz utrobe?	11 Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből?
12 Čemu su me dva koljena prihvatila i dojke dvije da me nejaka podoje?	12 Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők?
13 U miru bih vječnom počivao sada, spavao bih, pokoj svoj bih uživao	13 Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt
14 s kraljevima i savjetnicima zemlje koji su sebi pogradili grobnice,	14 királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak,
15 ili s knezovima, zlatom bogatima, što su kuće svoje srebrom napunili.	15 vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 Ne bih bio – k’o nedonošče zakopano, k’o novorođenče što svjetla ne vidje.	16 Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot.
17 Zlikovci se više ne obijeste ondje, iznemogli tamo nalaze počinka.	17 Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak;
18 Sužnjeve na miru tamo ostavljaju: ne slušaju više poviku stražara.	18 együtt vannak bántódás nélkül, akik hajdan foglyok voltak, nem hallják többé a börtönőr szavát.
19 Malen ondje leži zajedno s velikim, rob je slobodan od gospodara svoga.	19 Együtt van ott kicsiny és nagy egyaránt, s a szolga már nem függ urától.
20 Čemu darovati svjetlo nesretniku i život ljudima zagorčene duše	20 Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek?
21 koji smrt ištu, a ona ne dolazi, i kao za blagom za njome kopaju?	21 Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset;
22 Grobnom bi se humku oni radovali, klicali od sreće kad bi grob svoj našli.	22 akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák?
23 Što će to čovjeku kom je put sakriven, koga je Bog sa svih strana zapriječio?	23 Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
24 Zato videć’ hranu, uzdahnuti moram, k’o voda se moji razlijevaju krici.	24 Sóhajjal kezdem étkezésemet, mint víz árja ömlik hangos zokogásom;
25 Obistinjuje se moje strahovanje, snalazi me, evo, čega god se bojah.	25 mert amitől félve féltem, az elért engem, s amitől rettegtem, eljött reám.
26 Pokoja ni mira meni više nema, u mukama mojim nikad mi počinka.«	26 Nem voltam álnok, nem hallgattam, nem nyugodtam, mégis rámborult a harag!«