Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA TINTORI
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 poi Giobbe, ripigliando il suo discorso, disse:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 « Chi mi darà di tornare come nei mesi di prima, come nei mesi in cui Dio mi proteggeva?
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 Quando la sua lampada splendeva sopra il mio capo, e alla sua luce io camminavo nelle tenebre?
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 come fui nei giorni della mia giovinezza, allorché Dio come amico stava nella mia tenda?
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 Quando era con me l'Onnipotente e intorno a me i miei figli?
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 Quando io lavavo i miei piedi nel burro e la roccia mi fluiva rivi d'olio?
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Quando io me ne andavo alla porta della città e mi preparavano un seggio sulla piazza?
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 I giovani, alvedermi, si ritiravano, i vecchi s'alzavano e rimanevano in piedi.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 I principi cessavano di parlare e mettevano il dito alla bocca.
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 I grandi rattenevano la loro voce e la loro lingua s'attaccava al palato.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 Chi sentiva parlar di me mi chiamava beato, chi mi vedeva mi rendeva testimonianza.
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 Perchè io avevo liberato il povero che gridava (soccorso), l'orfano privo di aiuto.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 La benedizione di chi stava per perire veniva sopra di me e io consolavo il cuore della vedova.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Mi rivestii di giustizia, l'equità fu come il mio manto e il mio diadema.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Ero l'occhio del cieco, il piede dello zoppo;
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 ero il padre dei poveri e studiavo a fondo la causa da me non conosciuta.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 Rompevo le ganasce all'iniquo, e strappavo dai suoi denti la preda,
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 e dicevo: Morrò nel mio piccolo nido e come la palma moltiplicherò i miei giorni;
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 la mia radice si stende lungo le acque e la rugiada si poserà sui miei rami;
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 si rinnovellerà sempre la mia gloria, il mio arco si rinforzerà nella mia mano.
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Quelli che mi ascoltavano aspettavano il mio parere e in silenzio stavano a sentire il mio consiglio.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Dopo le mie parole nessuno fiatava. I miei discorsi stillavano sopra di loro (come rugiada).
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Essi m'aspettavano come la pioggia, aprivan la loro bocca come alla pioggia della tarda stagione.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Se qualche volta loro sorridevo, non arrivavano a crederlo, e la luce del mio volto non cadeva per terra.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Se mi piaceva andar tra loro, avevo il primo posto, e, sebbene vi stessi come un re in mezzo alle schiere, ero il consolatore degli afflitti ».