Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	CATHOLIC PUBLIC DOMAIN
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Job also added to this, using figures of speech, and he said:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 Who will grant to me that I might be as I was in former months, according to the days when God kept watch over me?
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 At that time, his lamp shined over my head, and by his light, I walked through the darkness.
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 I was then just as in the days of my youth, when God was privately in my tabernacle.
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 At that time, the Almighty was with me and my children surrounded me.
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 Then, I washed my feet with butter, and a boulder poured out rivers of oil for me.
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 When I went to the gate of the city, or to the main street, they prepared a chair for me.
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 The youths saw me and hid themselves, and the elders, rising up, remained standing.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 The leaders stopped talking, and they placed a finder over their mouth.
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 The commanders subdued their voice, and their tongue adhered to their throat.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 The ear that heard me, blessed me, and the eye that saw me, gave testimony for me.
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 This was because I had freed the poor, who cried out, and the orphan, who had no helper.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 The blessing of him who would have been destroyed came upon me, and I consoled the heart of the widow.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 I put on justice, and I clothed myself with my judgment, like a robe and a diadem.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 I was an eye for the blind and a foot for the lame.
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 I was the father of the poor; and if I lacked knowledge about any case, I investigated very diligently.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 I crushed the jaws of the impious, and I took away prey from his teeth.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 And I said, “I will die in my little nest, and like a palm tree, I will multiply my days.
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 My root has been spread beside the waters, and the dew will remain with my harvest.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 My glory will always be restored, and my bow will be restored to my hand.”
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Those who heard me, expected vindication, and they listened closely in silence to my counsel.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 To my words, they dared to add nothing, and my eloquence poured over them.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 They waited for me as for rain, and they opened their mouth as for belated rains.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 If I had ever laughed at them, they would not have believed it, and the light of my face was not cast down towards the ground.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 If I wished to go to them, I sat down first, and, though I sat like a king surrounded by an army, yet I was a comforter to whose who mourned.