Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 E GIOBBE riprese il suo ragionamento, e disse:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 Oh! fossi io pure come a’ mesi di prima, Come al tempo che Iddio mi guardava!
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 Quando egli faceva rilucere la sua lampana sopra il mio capo, E quando io camminava al suo lume, per mezzo le tenebre;
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 Come io era al tempo della mia giovanezza, Mentre il consiglio di Dio governava il mio tabernacolo;
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 Mentre l’Onnipotente era ancora meco, E i miei famigli mi erano d’intorno;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 Mentre io lavava i miei passi nel burro, E le rocce versavano presso di me de’ ruscelli d’olio
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Quando io andava fuori alla porta per la città, O mi faceva porre il mio seggio in su la piazza,
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 I fanciulli, veggendomi, si nascondevano; E i vecchi si levavano, e stavano in piè;
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 I principali si rattenevano di parlare, E si mettevano la mano in su la bocca;
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 La voce de’ rettori era celata, E la lor lingua era attaccata al lor palato;
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 L’orecchio che mi udiva mi celebrava beato; L’occhio che mi vedeva mi rendeva testimonianza;
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 Perciocchè io liberava il povero che gridava, E l’orfano che non avea chi l’aiutasse.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 La benedizione di chi periva veniva sopra me; Ed io faceva cantare il cuor della vedova.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Io mi vestiva di giustizia, ed ella altresì mi rivestiva; La mia dirittura mi era come un ammanto, e come una benda.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Io era occhi al cieco, E piedi allo zoppo.
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 Io era padre a’ bisognosi, E investigava la causa che mi era sconosciuta.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 E rompeva i mascellari al perverso, E gli faceva gittar la preda d’infra i denti
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 Onde io diceva: Io morrò nel mio nido, E moltiplicherò i miei giorni come la rena.
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 La mia radice era aperta alle acque, E la rugiada era tutta la notte in su i miei rami.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 La mia gloria si rinnovava in me, E il mio arco si rinforzava in mano mia.
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Altri mi ascoltava, ed aspettava che io avessi parlato; E taceva al mio consiglio.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Dopo che io avea parlato, niuno replicava; E i miei ragionamenti stillavano sopra loro.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Essi mi aspettavano come la pioggia, Ed aprivano la bocca, come dietro alla pioggia della stagione della ricolta.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Se io rideva verso loro, essi nol credevano, E non facevano scader la chiarezza della mia faccia.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Se mi piaceva d’andar con loro, io sedeva in capo, Ed abitava con loro come un re fra le sue schiere, E come una persona che consola quelli che fanno cordoglio