Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Job continuó pronunciando su poema, y dijo:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 ¡Si pudiera volver a los tiempos pasados, a los días en que Dios cuidaba de mí,
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 cuando hacía brillar su lámpara sobre mi cabeza y yo caminaba a su luz entre las tinieblas!
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 ¡Si estuviera como en el otoño de mi vida, cuando Dios protegía mi carpa,
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 cuando el Todopoderoso aún estaba conmigo y me rodeaban mis hijos;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 cuando mis pies se bañaban en lecha cuajada y la roca derramaba para mí arroyos de aceite!
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Si yo salía a la puerta principal de la ciudad y ocupaba mi puesto en la plaza,
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 los jóvenes se retiraban al verme, los ancianos se levantaban y permanecían de pie.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 Los príncipes retenían sus palabras y se tapaban la boca con la mano;
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 a los jefes se les apagaba la voz, se les pegaba la lengua al paladar.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 Sí, el que me oía me felicitaba y el que me veía daba testimonio a mi favor.
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 Porque yo salvaba al pobre que pedía auxilio y al huérfano privado de ayuda.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 El desesperado me hacía llegar su bendición, y yo alegraba el corazón de la viuda.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Me había revestido de justicia, y ella me cubría, mi rectitud era como un manto y un turbante.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Yo era ojos para el ciego y pies para el lisiado,
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 era un padre para los indigentes y examinaba a fondo el caso del desconocido.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 Rompía las mandíbulas del injusto y le hacía soltar la presa de sus dientes.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 Entonces pensaba: «Moriré en mi nido, multiplicaré mis días como el ave fénix
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 Mi raíz se extenderá hacia el agua y el rocío se posará en mi ramaje.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 Mi gloria será siempre nueva en mí y el arco rejuvenecerá en mi mano».
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Ellos me escuchaban con expectación, callaban para oír mi consejo.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Después que yo hablaba, nadie replicaba, mi palabra caía sobre ellos gota a gota.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Me esperaban como a la lluvia, abrían su boca como a la lluvia de primavera.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Si les sonreía, les costaba creerlo y no querían perderse la luz de mi rostro.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Yo les elegía el camino y me ponía al frente; me instalaba como un rey con sus tropas y adonde yo los llevaba, se dejaban guiar.