Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Dann setzte Ijob seine Rede fort und sprach:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 Dass ich doch wäre wie in längst vergangenen Monden, wie in den Tagen, da mich Gott beschirmte,
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 als seine Leuchte über meinem Haupt erstrahlte, in seinem Licht ich durch das Dunkel ging.
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 So, wie ich in den Tagen meiner Frühzeit war, als Gottes Freundschaft über meinem Zelte stand,
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 als der Allmächtige noch mit mir war, meine Kinder mich umgaben,
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 als meine Schritte sich in Milch gebadet, Bäche von Öl der Fels mir ergoss.
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Ging ich durchs Tor zur Stadt hinauf, ließ ich auf dem Platz meinen Sitz aufstellen;
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 sahen mich die Jungen, so traten sie scheu beiseite, die Alten standen auf und blieben stehen.
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 Fürsten hielten mit Reden sich zurück und legten ihre Hand auf ihren Mund.
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 Der Edlen Stimme blieb stumm, am Gaumen klebte ihre Zunge.
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 Hörte mich ein Ohr, pries es mich glücklich, das Auge, das mich sah, stimmte mir zu.
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 Denn ich rettete den Armen, der schrie, die Waise, die ohne Hilfe war.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 Der Segen des Verlorenen kam über mich und jubeln ließ ich der Witwe Herz.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Ich bekleidete mich mit Gerechtigkeit, wie Mantel und Kopfbund umhüllte mich mein Recht.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Auge war ich für den Blinden, dem Lahmen wurde ich zum Fuß.
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 Vater war ich für die Armen, des Unbekannten Rechtsstreit prüfte ich.
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 Ich zerschmetterte des Bösen Kiefer, entriss die Beute seinen Zähnen.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 So dachte ich: Mit meinem Nest werde ich verscheiden und gleich dem Phönix meine Tage mehren.
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 Meine Wurzel reiche bis an das Wasser, auf meinen Zweigen nächtige Tau.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 Neu bleibe mir meine Ehre, mein Bogen verjünge sich in meiner Hand.
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Auf mich horchten und warteten sie, lauschten schweigend meinem Rat.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Wenn ich sprach, nahm keiner das Wort; es träufelte nieder auf sie meine Rede.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Sie harrten auf mich wie auf Regen, sperrten den Mund wie nach Spätregen auf.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Lächelte ich denen zu, die ohne Vertrauen, sie wiesen das Leuchten meines Gesichts nicht ab.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Ich bestimmte ihr Tun, ich saß als Haupt, thronte wie ein König inmitten der Schar, wie einer, der Trauernde tröstet.