| 1 Iditun karvezetőnek. Dávid zsoltára. |
| 2 Így szóltam: »Vigyázok útjaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; féket teszek számra, míg a bűnös szemben áll velem.« |
| 3 Elnémultam, megalázkodtam, hallgattam minden vigasztalás nélkül, és fájdalmam megújult. |
| 4 Szívem csak izzott bensőmben, amíg elmélkedtem, tűz égette lelkem. |
| 5 Nyelvem szólásra indult: »Add tudtomra, Uram, végemet, és napjaim számát, hadd tudjam, milyen rövid az életem!« |
| 6 Íme napjaimat arasznyivá tetted, s létem olyan előtted, mint a semmi. Bizony csak hiábavalóság minden élő ember. |
| 7 Bizony mint az árnyék, elmúlik az ember, bizony hiába is fáradozik; Halmozza a kincset és nem tudja, ki gyűjti majd be azt. |
| 8 Nos hát, miben reménykedjem Uram? Csak benned van reménységem. |
| 9 Ragadj ki engem minden gonoszságomból, ne tégy ki az esztelenek gyalázatának. |
| 10 Elnémulok, nem nyitom ki számat, mert te tetted ezt velem. |
| 11 Vedd le rólam csapásaidat, mert elpusztulok kezed ütései alatt. |
| 12 Gonoszságáért fenyítéseiddel bünteted az embert; s kezed alatt pókhálóként elenyészik élete. Bizony, hiábavaló minden ember! |
| 13 Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet, fogadd füledbe esdeklésemet. Ne hagyd válasz nélkül könnyeimet, hisz vándor vagyok én tenálad és zsellér, mint atyáim mindnyájan. |
| 14 Fordítsd el rólam haragod, hogy enyhülést leljek, mielőtt eltávoznék, hogy ne legyek többé! |
