Ijob 14

EINHEITSUBERSETZUNG BIBEL	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Der Mensch, vom Weib geboren, knapp an Tagen, unruhvoll,	1 Az asszony szülötte, az ember, rövid ideig él és betelik sok nyomorúsággal:
2 er geht wie die Blume auf und welkt, flieht wie ein Schatten und bleibt nicht bestehen.	2 mint a virág, kinyílik és elhervad, eltűnik, mint az árnyék, és nincsen tartós maradása.
3 Doch über ihm hältst du dein Auge offen und ihn bringst du ins Gericht mit dir.	3 Mégis érdemesnek tartod, hogy rá vesd a szemedet, és perbe szállj vele?
4 Kann denn ein Reiner von Unreinem kommen? Nicht ein Einziger.	4 Tisztátalan magból fogantat ki tehet tisztává? Nemde te, az Egyedülvaló!
5 Wenn seine Tage fest bestimmt sind und die Zahl seiner Monde bei dir, wenn du gesetzt hast seine Grenzen, sodass er sie nicht überschreitet,	5 Rövidek az ember napjai, és hónapjai száma tenálad van; határt szabtál neki, amelyet át nem hághat.
6 schau weg von ihm! Lass ab, damit er seines Tags sich freue wie ein Tagelöhner.	6 Hagyd egy kevéssé magára, hadd pihenjen, míg el nem jön várva várt napja, mint a napszámosé.
7 Denn für den Baum besteht noch Hoffnung, ist er gefällt, so treibt er wieder, sein Sprössling bleibt nicht aus.	7 Mert van ugyan reménye a fának: ha ki is vágják, újra sarjadzik, és ágai kihajtanak;
8 Wenn in der Erde seine Wurzel altert und sein Stumpf im Boden stirbt,	8 ha meg is avul gyökere a földben, ha el is hal törzsöke a porban,
9 vom Dunst des Wassers sprosst er wieder und wie ein Setzling treibt er Zweige.	9 már a víznek szagától is kifakad, és ágat hajt, mint amikor kiültették;
10 Doch stirbt ein Mann, so bleibt er kraftlos, verscheidet ein Mensch, wo ist er dann?	10 az ember azonban, ha meghal és levetkőztetik és elpusztul – ugyan hol van?
11 Die Wasser schwinden aus dem Meer, der Strom vertrocknet und versiegt.	11 Kiapadhat a víz a tengerből, elapadhat a Folyó és kiszáradhat,
12 So legt der Mensch sich hin, steht nie mehr auf; die Himmel werden vergehen, eh er erwacht, eh er aus seinem Schlaf geweckt wird.	12 de ha az ember lefekszik, nem kel fel többé, az ég enyészetéig fel nem ébred, és fel nem kel álmából.
13 Dass du mich in der Unterwelt verstecktest, mich bergen wolltest, bis dein Zorn sich wendet, ein Ziel mir setztest und dann an mich dächtest!	13 Bárcsak biztos helyen tartanál az alvilágban, és elrejtenél, amíg el nem ül haragod! Bár időt szabnál nekem, amikor majd rólam megemlékezel!
14 Wenn einer stirbt, lebt er dann wieder auf? Alle Tage meines Kriegsdienstes harrte ich, bis einer käme, um mich abzulösen.	14 Ha az ember meghal, vajon életre kel-e ismét? Akkor katonasorom minden napján várnám, hogy eljöjjön leváltásom.
15 Du riefest und ich gäbe Antwort, du sehntest dich nach deiner Hände Werk.	15 Te szólítanál, én meg jelentkeznék nálad, s odanyújtanád jobbodat kezed alkotásának.
16 Dann würdest du meine Schritte zählen, auf meinen Fehltritt nicht mehr achten.	16 Te akkor megszámlálnád lépteimet, de nem néznéd vétkeimet;
17 Versiegelt im Beutel wäre mein Vergehen, du würdest meinen Frevel übertünchen.	17 bűneim tarsolyban, pecsét alatt lennének, és betakarnád vétkemet.
18 Jedoch der Berg, der fällt, zergeht, von seiner Stätte rückt der Fels.	18 De a hegy, ha beomlik, szétesik, s a szikla elszakad a helyétől;
19 Das Wasser zerreibt Steine, Platzregen spült das Erdreich fort; so machst du das Hoffen des Menschen zunichte.	19 a köveket a víz elkoptatja, s az ár a törmeléket lassankint elmossa; épp így teszed tönkre az ember reményét.
20 Du bezwingst ihn für immer, so geht er dahin, du entstellst sein Gesicht und schickst ihn fort.	20 Erőhöz engeded kissé, hogy azután elmehessen örökre; elváltoztatod arcát, és elbocsátod.
21 Sind seine Kinder in Ehren, er weiß es nicht; sind sie verachtet, er merkt es nicht.	21 Ha a fiait tisztesség éri, nem tud róla, és ha lenézik őket, nem veszi észre;
22 Sein Leib fühlt nur die eigenen Schmerzen, seine Seele trauert nur um sich selbst.	22 csak magában fájdítja testét – amíg él –, és lelke önmagán kesereg.«