Scrutatio

Sabato, 11 maggio 2024 - San Fabio e compagni ( Letture di oggi)

Zaccaria 4


font
LA SACRA BIBBIAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Aztán visszatért az az angyal, aki bennem beszélt, és felkeltett engem, úgy, mint amikor valakit az álmából keltenek fel,
2 és kérdezte tőlem: ‘Mit látsz?’ És mondtam: ‘Íme, egy színarany mécstartót látok; a tetején olajtartó van, hét mécses van rajta, s a rajta levő mécseseknek hét csövecskéjük van;
3 és mellette két olajfa van, az egyik a mécstartótól jobbra, a másik pedig tőle balra.’
4 Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyalt, aki bennem beszélt: ‘Mik ezek, uram?’
5 És felelt az angyal, aki bennem beszélt, és kérdezte tőlem: ‘Vajon nem tudod-e, mik ezek?’ És mondtam: ‘Nem, uram.’
6 Ő pedig felelt és így szólt hozzám: ‘Ezt a szózatot intézi az Úr Zerubbábelhez: Nem hadsereg által és nem erőszak által, hanem az én lelkem által – mondja a Seregek Ura. –
7 Mi vagy te nagy hegy Zerubbábel előtt? Síksággá leszel! Ő majd felteszi az oromkövet, s közben ezt fogják kiabálni: mily nagyszerű, mily nagyszerű.
8 Ekkor az Úr a következő szózatot intézte hozzám:
9 Zerubbábel keze vetette meg e ház alapját, és az ő keze fejezi is majd be; és megtudjátok majd, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.
10 Bizony, akik gúnnyal illették a kis kezdet napjait, örvendeznek majd, ha látják Zerubbábel kezében az oromkövet. Az a hét pedig az Úr szeme, mely bejárja az egész földet.’
11 Én pedig megszólaltam és azt mondtam neki: ‘Mi az a két olajfa a mécstartótól jobbra és balra?’
12 És másodszor is mondtam neki: ‘Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?’
13 Ő így szólt hozzám : ‘Nem tudod-e, hogy mik ezek?’ Mondtam: ‘Nem, uram.’
14 Ő azt mondta: ‘Ez az a két felkent, akik az egész föld uralkodója előtt szolgálnak.’