Evangélium Lukács szerint 20

¹ Történt pedig, hogy egy napon, amikor a népet tanította a templomban és az evangéliumot hirdette, odamentek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt,

² és így szóltak hozzá: »Mondd meg nekünk, milyen hatalommal teszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?«

³ Ő így válaszolt nekik: »Én is kérdezek tőletek valamit: Mondjátok meg nekem,

⁴ János keresztsége a mennyből való volt-e vagy az emberektől?«

⁵ Azok így tanakodtak egymás között: »Ha azt mondjuk: ‘A mennyből volt’, azt fogja felelni: ‘Miért nem hittetek hát neki?’

⁶ Ha pedig azt mondjuk: ‘Az emberektől’, akkor az egész nép megkövez bennünket, mert meg van győződve, hogy János próféta.«

⁷ Ezért azt válaszolták, hogy nem tudják, honnét való.

⁸ Erre Jézus azt mondta nekik: »Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszem ezeket.«

⁹ A népnek pedig ezt a példabeszédet kezdte mondani: »Egy ember szőlőt ültetett. Kiadta bérbe a szőlőműveseknek, azután elutazott hosszabb időre.

¹⁰ Amikor eljött az ideje, elküldött egy szolgát a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből adják oda neki a ráeső részt. De a szőlőmunkások megverték, és üres kézzel elkergették.

¹¹ Ekkor egy másik szolgát küldött; azok azonban azt is megverték, gyalázattal illették, és üres kézzel elkergették.

¹² Erre egy harmadikat is küldött; de azok azt is megsebesítették és kidobták.

¹³ Akkor a szőlő ura így szólt: ‘Mit tegyek? Elküldöm az én kedves fiamat; őt talán megbecsülik.’

¹⁴ A szőlőművesek azonban, amikor meglátták őt, így tanakodtak maguk között: ‘Ez az örökös; öljük meg, és miénk lesz az örökség!’

¹⁵ Aztán kidobták őt a szőlőből és megölték. Mit tesz velük ezután a szőlő ura?

¹⁶ Odamegy és elpusztítja azokat a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja.« Amikor meghallották ezt, így szóltak: »Távol legyen tőlünk!«

¹⁷ Ő azonban végignézett rajtuk és megkérdezte: »Mit jelent hát az, ami írva van: ‘A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett’?

¹⁸ Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.«

¹⁹ Abban az órában a főpapok és az írástudók kezet akartak emelni rá, de féltek a néptől; megértették ugyanis, hogy róluk mondta ezt a példabeszédet.

²⁰ Hogy szemmel tartsák őt, megfigyelőket küldtek, akik magukat igazaknak tettették, hogy megfoghassák őt beszéde alapján, és a hatóság és a helytartó hatalmába adhassák.

²¹ Ezek megkérdezték tőle: »Mester! Tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, s hogy nem vagy személyválogató, hanem igazságban tanítod az Isten útját.

²² Szabad-e adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?«

²³ Ő észrevette álnokságukat, és azt mondta nekik:

²⁴ »Mutassatok nekem egy dénárt. Kinek a képe és felirata van rajta?« Azt felelték neki: »A császáré.«

²⁵ Erre azt mondta nekik: »Adjátok hát meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.«

²⁶ Így nem tudtak belekötni szavaiba, melyeket a nép előtt mondott; inkább elcsodálkoztak feleletén, és elhallgattak.

²⁷ Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt:

²⁸ »Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének .

²⁹ Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül.

³⁰ Előbb a második,

³¹ majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak.

³² Végül meghalt az asszony is.

³³ A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.«

³⁴ Jézus ezt felelte nekik: »E világ fiai házasodnak és férjhez mennek.

³⁵ Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek,

³⁶ hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai lesznek, mert a feltámadás fiai.

³⁷ Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat ‘Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének’ mondta.

³⁸ Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.«

³⁹ Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: »Mester! Helyesen feleltél.«

⁴⁰ És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.

⁴¹ Ekkor ő kérdezte meg tőlük: »Hogyan mondhatják Krisztust Dávid fiának,

⁴² amikor maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: ‘Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra,

⁴³ míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!’

⁴⁴ Dávid tehát Urának hívja őt. Hogyan lehet akkor az ő fia?«

⁴⁵ Ezután az egész nép hallatára ezt mondta tanítványainak:

⁴⁶ »Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek pompás öltözékben járni, és kedvelik azt, ha köszöntik őket a tereken, meg az első üléseket a zsinagógákban, és a főhelyeket a lakomákon.

⁴⁷ Felélik az özvegyek házát, miközben színleg nagyokat imádkoznak. Ezekre súlyosabb ítélet vár.«