A zsoltárok könyve 137

KÁLDI-NEOVULGÁTA	SAGRADA BIBLIA
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.	1 Às margens dos rios de Babilônia, nos assentávamos chorando, lembrando-nos de Sião.
2 A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,	2 Nos salgueiros daquela terra, pendurávamos, então, as nossas harpas,
3 mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: »Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«, mondták, akik elhurcoltak minket.	3 porque aqueles que nos tinham deportado pediam-nos um cântico. Nossos opressores exigiam de nós um hino de alegria: Cantai-nos um dos cânticos de Sião.
4 Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?	4 Como poderíamos nós cantar um cântico do Senhor em terra estranha?
5 Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!	5 Se eu me esquecer de ti, ó Jerusalém, que minha mão direita se paralise!
6 Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!	6 Que minha língua se me apegue ao paladar, se eu não me lembrar de ti, se não puser Jerusalém acima de todas as minhas alegrias.
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!«	7 Contra os filhos de Edom, lembrai-vos, Senhor, do dia da queda de Jerusalém, quando eles gritavam: Arrasai-a, arrasai-a até os seus alicerces!
8 Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!	8 Ó filha de Babilônia, a devastadora, feliz aquele que te retribuir o mal que nos fizeste!
9 Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!	9 Feliz aquele que se apoderar de teus filhinhos, para os esmagar contra o rochedo!