Jó 7

NOVA VULGATA	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Nonne militia est vita hominis super terram, et sicut dies mercennarii dies eius?	1 Katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai:
2 Sicut servus desiderat umbram, et sicut mercennarius praestolatur mercedem suam,	2 kívánkozik árnyék után, mint a szolga, és várja munkája végét, mint a napszámos.
3 sic et ego habui menses vacuos et noctes laboriosas enumeravi mihi.	3 Nekem is kárba veszett hónapok jutottak részemül, és keserves éjjeleket számlálok magamnak.
4 Si dormiero, dicam: Quando consurgam? Et rursum exspectabo vesperam et replebor doloribus usque crepusculum.	4 Ha lefekszem, kérdem: Mikor kelek újra? Majd várom az estét, és mire beáll a szürkület, jóllakom kínnal.
5 Induta est caro mea putredine et sordibus pulveris; cutis mea scinditur et diffluit.	5 Rothadásba, por szennyébe öltözik a testem, bőröm elszárad és összezsugorodik.
6 Dies mei velocius transierunt quam navicula texentis et consumpti sunt deficiente filo.	6 Napjaim gyorsabban szaladnak, mint a takács vetélője, és remény nélkül eltűnnek.
7 Memento quia ventus est vita mea, et non revertetur oculus meus, ut videat bona.	7 Emlékezzél meg, hogy életem már csak lehelet, és szemem nem lát többé boldogságot.
8 Nec aspiciet me visus hominis; oculi tui in me, et non subsistam.	8 Nem lát engem többé ember szeme; mire rám veted szemedet, már nem vagyok.
9 Sicut consumitur nubes et pertransit, sic, qui descenderit ad inferos, non ascendet	9 Amint a felhő elenyészik, elmegy, úgy nem jön fel többé, aki alászállt az alvilágba;
10 nec revertetur ultra in domum suam, neque cognoscet eum amplius locus eius.	10 nem tér már vissza házába, és otthona nem látja többé viszont.
11 Quapropter et ego non parcam ori meo; loquar in tribulatione spiritus mei, confabulabor cum amaritudine animae meae.	11 Ezért én sem türtőztetem számat, szólok lelkem gyötrelmében, panaszkodom lelkem keservében:
12 Numquid mare ego sum aut cetus, quia posuisti super me custodiam?	12 óceán vagyok-e vagy szörnyeteg, hogy börtönbe vetsz engem?
13 Si dixero: Consolabitur me lectulus meus, et assumet stratum meum querelam meam,	13 Ha gondolom: Majd megvigasztal fekvőhelyem, könnyebbségem lesz, ha elmerengek ágyamon,
14 terrebis me per somnia et per visiones horrore concuties.	14 akkor álmokkal rettegtetsz és rémlátással rémítesz,
15 Quam ob rem eligit suspendium anima mea, et mortem ossa mea.	15 úgyhogy inkább megfulladást áhít a lelkem, és halál után epednek csontjaim.
16 Desperavi; nequaquam ultra iam vivam. Parce mihi, nihil enim sunt dies mei.	16 Undorodom! Nem kívánok tovább élni! Kímélj meg, hisz merő semmi az életem!
17 Quid est homo, quia magnificas eum? Aut quid apponis erga eum cor tuum?	17 Mi is az ember, hogy nagyra tartod, és érdemesnek látod vele törődni,
18 Visitas eum diluculo et singulis momentis probas illum.	18 minden reggel meglátogatod, és minduntalan próbára teszed?
19 Usquequo non avertes oculos a me? Nec dimittis me, ut glutiam salivam meam?	19 Még meddig tart, hogy nem kímélsz, és nem engeded, hogy nyugodtan nyelhessem le nyálamat?
20 Peccavi; quid faciam tibi, o custos hominum? Quare posuisti me contrarium tibi, et factus sum mihimetipsi gravis?	20 Vétkeztem? Mit tettem ezzel neked, óh emberek Őre! Miért tettél céltábládnak, hogy terhe lettem önmagamnak?
21 Cur non tollis peccatum meum et quare non aufers iniquitatem meam? Ecce, nunc in pulvere dormiam; et, si mane me quaesieris, non subsistam! ”.	21 Miért nem törlöd el a vétkemet, és miért nem veszed el a bűnömet? Lám – most a porba térek megnyugodni, és ha holnap keresel, már nem leszek!«