A zsoltárok könyve 142

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 Maszkíl Dávidtól, amikor a barlangban volt. Imádság.	1 Maschil di Davide; orazione ch’egli fece quando era nella spelonca. IO grido colla mia voce al Signore; Io supplico al Signore colla mia voce.
2 Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.	2 Io spando la mia orazione davanti a lui; Io racconto davanti a lui la mia tribolazione,
3 Színe elé öntöm imádságomat, nyomorúságomat feltárom előtte.	3 Mentre lo spirito mio spasima in me. Or tu, Signore, conosci il mio sentiero. Essi mi hanno nascosto un laccio In su la via, per la quale ho da camminare
4 Ha lelkem elcsügged bennem, te ismered ösvényeimet. Azon az úton, amelyen járok, titkon tőrt vetettek nekem.	4 Io riguardo a destra, e miro; E non vi è alcuno che mi riconosca; Ogni rifugio è perduto per me; Non vi è alcuno che abbia cura dell’anima mia.
5 Fürkészve tekintek jobbra, de nincs, aki észrevenne! Nincs számomra menedék, nem akad, aki életemmel törődne.	5 O Signore, io grido a te; Io dico: Tu sei il mio ricetto, La mia parte nella terra de’ viventi.
6 Hozzád kiáltok, Uram, Mondom: »Te vagy az én bizodalmam, osztályrészem az élők földjén.	6 Attendi al mio gridare; Perciocchè io son ridotto in molto misero stato; Riscuotimi da quelli che mi perseguitano; Perciocchè son più possenti di me.
7 Méltasd figyelemre könyörgésemet, mert nagyon megaláztak engem. Szabadíts meg üldözőimtől, mert erősebbek nálam.	7 Tira fuor di carcere l’anima mia, Acciocchè io celebri il tuo Nome; I giusti m’intonieranno, Quando tu mi avrai fatta la mia retribuzione
8 Vezess ki a börtönből, hogy dicsérjem nevedet; Körülvesznek majd az igazak, Amikor jót teszel velem.«