A zsoltárok könyve 77

¹ A karvezetőnek. Iditun szerint. Ászáf zsoltára.

² Hangosan kiáltok az Úrhoz, hangosan kérem Istent, hogy figyeljen rám.

³ Szorongatásom napján Istent keresem, éjjel is hozzá emelem kezeimet: nem lankadnak el. Nem akar megvigasztalódni a lelkem.

⁴ Sóhajtozom, ha Istenről elmélkedem, eleped a lelkem, ha rá gondolok.

⁵ Szememet ébren tartod, nyugtalan vagyok, beszélni sem tudok.

⁶ A hajdani időkre gondolok, a régmúlt esztendők járnak eszemben.

⁷ Szívem elmélkedik éjszaka, gondolkodom és töpreng a lelkem.

⁸ Vajon örökre elvet Isten, s nem kegyelmez többé?

⁹ Végleg elfogyott irgalma, elmarad nemzedékről nemzedékre szálló ígérete?

¹⁰ Elfelejtette Isten a könyörületességet, vagy haragjában visszatartja irgalmát?

¹¹ Így szóltam: »Az az én bajom, hogy megváltozott a Fölségesnek jobbja.«

¹² Megemlékezem az Úr cselekedeteiről, megemlékezem csodáidról amelyeket kezdettől műveltél,

¹³ Elmélkedem minden műveden, és végzéseiddel foglalkozom.

¹⁴ Isten, szentséges a te utad; Ki olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk?

¹⁵ Te vagy az Isten! Te csodákat művelsz, megmutattad a népeknek hatalmadat.

¹⁶ Karoddal megváltottad népedet, Jákob és József fiait.

¹⁷ Láttak téged, Isten, a vizek, láttak téged a vizek és remegtek, és reszkettek a mélységek.

¹⁸ A felhők ontották a vizet, megzendültek a fellegek, nyilaid repültek.

¹⁹ Mennydörgésed zengett a forgószélben, villámaid beragyogták a földkerekséget, rengett a föld és remegett.

²⁰ Tengeren vitt át utad, nagy vizeken vezetett át ösvényed és lábad nyoma nem volt látható.

²¹ Mint juhnyájat vezetted népedet Mózes és Áron kezével.