A zsoltárok könyve 132

¹ Zarándok-ének. Emlékezzél meg, Uram, Dávidról, és minden gyötrődéséről,

² arról, hogy megesküdött az Úrnak, fogadalmat tett Jákob erős Istenének:

³ »Nem lépek be házam sátorába, nem megyek föl fekvőhelyem nyugalmába,

⁴ nem engedem szememet aludni, pilláimat szunnyadozni,

⁵ amíg helyet nem találok az Úrnak, hajlékot Jákob erős Istenének!«

⁶ Íme, hallottuk, hogy Efratában volt, és rátaláltunk Jaár mezején.

⁷ Lépjünk be az ő hajlékába, boruljunk le lábának zsámolyához!

⁸ Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, te és a te hatalmad ládája!

⁹ Papjaid öltözzenek igazságba, szentjeid pedig ujjongjanak.

¹⁰ Dávidért, a te szolgádért, ne vesd meg fölkentednek színét!

¹¹ Igaz esküt tett az Úr Dávidnak s azt nem másítja meg: »Ágyékod gyümölcsét ültetem királyi székedbe.

¹² Ha fiaid megtartják szövetségemet, s e törvényeimet, amelyekre megtanítom őket, fiaik is mindenkor trónodon ülnek majd.«

¹³ Mert Siont választotta ki az Úr, lakásául azt választotta.

¹⁴ »Ez lesz a nyugvóhelyem mindörökre, itt lesz a lakásom, mert ezt szeretem.

¹⁵ Özvegyeit áldva megáldom, szegényeit jóllakatom kenyérrel.

¹⁶ Papjait felruházom segítségemmel, s ujjongva ujjonganak majd szentjei.

¹⁷ Dávid hatalmát itt növelem meg, fölkentemnek fáklyát készítek.

¹⁸ Ellenségeit szégyenbe öltöztetem, rajta azonban ragyogni fog koronája.«