Jób könyve 29

KÁLDI-NEOVULGÁTA	BIBBIA CEI 1974
1 Jób ismét folytatta mondását és így szólt:	1 Giobbe continuò a pronunziare le sue sentenze e disse:
2 »Bár úgy lennék, mint a hajdani hónapokban, azokban a napokban, amikor Isten még óvott engem,	2 Oh, potessi tornare com'ero ai mesi di un tempo, ai giorni in cui Dio mi proteggeva,
3 amikor lámpása a fejem fölött ragyogott, és sötétben is az ő világosságánál jártam;	3 quando brillava la sua lucerna sopra il mio capo e alla sua luce camminavo in mezzo alle tenebre;
4 úgy, mint java-korom napjain voltam, amikor sátramban titkon Isten lakozott,	4 com'ero ai giorni del mio autunno, quando Dio proteggeva la mia tenda,
5 amikor még velem volt a Mindenható, és gyermekeim körülöttem voltak;	5 quando l'Onnipotente era ancora con me e i giovani mi stavano attorno;
6 amikor tejben fürösztöttem lábamat, s a szikla kedvemért olajtól patakzott.	6 quando mi lavavo in piedi nel latte e la roccia mi versava ruscelli d'olio!
7 Amikor a város kapujához kimentem, a piacon nekem ülést készítettek,	7 Quando uscivo verso la porta della città e sulla piazza ponevo il mio seggio:
8 az ifjak, amikor megláttak, félrevonultak, az öregek pedig felkeltek s állva maradtak,	8 vedendomi, i giovani si ritiravano e i vecchi si alzavano in piedi;
9 az előkelők abbahagyták a beszédet, és ujjukat szájukra tették,	9 i notabili sospendevano i discorsi e si mettevan la mano sulla bocca;
10 a főemberek visszafojtották hangjukat, és nyelvük ínyükhöz tapadt.	10 la voce dei capi si smorzava e la loro lingua restava fissa al palato;
11 A fül, amely hallott, boldognak hirdetett, a szem, amely látott, bizonyságot tett felőlem,	11 con gli orecchi ascoltavano e mi dicevano felice, con gli occhi vedevano e mi rendevano testimonianza,
12 azért, mert megmentettem a szegényt, ha kiáltozott, s az árvát, akinek nem volt gyámola,	12 perché soccorrevo il povero che chiedeva aiuto, l'orfano che ne era privo.
13 a veszni induló áldása szállott rám, s az özvegy szívét megvigasztaltam,	13 La benedizione del morente scendeva su di me e al cuore della vedova infondevo la gioia.
14 az igazság ruháját vettem magamra, mint a palást és fejdísz, úgy burkolt igaz ítéletem.	14 Mi ero rivestito di giustizia come di un vestimento; come mantello e turbante era la mia equità.
15 Szeme voltam a vaknak, lába a sántának.	15 Io ero gli occhi per il cieco, ero i piedi per lo zoppo.
16 Atyja voltam a szegényeknek, az ismeretlen ügyét is gondosan kivizsgáltam.	16 Padre io ero per i poveri ed esaminavo la causa dello sconosciuto;
17 Összetörtem a gonosz állkapcsát, kiragadtam fogai közül a prédát.	17 rompevo la mascella al perverso e dai suoi denti strappavo la preda.
18 Azt hittem, saját fészkemben halok meg, és megsokasítom napjaimat, mint a pálma;	18 Pensavo: "Spirerò nel mio nido e moltiplicherò come sabbia i miei giorni".
19 gyökereimet vízek mellé mélyesztem, és harmat hull éjjel ágaimra,	19 La mia radice avrà adito alle acque e la rugiada cadrà di notte sul mio ramo.
20 hírnevem folyton megújul, s az íj újjáéled kezemben.	20 La mia gloria sarà sempre nuova e il mio arco si rinforzerà nella mia mano.
21 Akik hallottak engem, várták döntésemet, csöndben figyeltek tanácsomra;	21 Mi ascoltavano in attesa fiduciosa e tacevano per udire il mio consiglio.
22 szavaimhoz semmit sem mertek hozzátenni, rájuk szálltak beszédem csöppjei,	22 Dopo le mie parole non replicavano e su di loro scendevano goccia a goccia i miei detti.
23 áhítva vártak engem, mint az esőt, szájukat epedve tátották, mint a tavaszi záporra.	23 Mi attendevano come si attende la pioggia e aprivano la bocca come ad acqua primaverile.
24 Ha rájuk mosolyogtam, el sem hitték, és arcom ragyogása nem maradt hatás nélkül.	24 Se a loro sorridevo, non osavano crederlo, né turbavano la serenità del mio volto.
25 Ha közéjük kívántam menni, első helyre ültettek; bár úgy ültem, mint a király, akit hadsereg áll körül, mégis a szomorkodókat vigasztaltam.	25 Indicavo loro la via da seguire e sedevo come capo, e vi rimanevo come un re fra i soldati o come un consolatore d'afflitti.