Giobbe 30

DIODATI	KÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Ma ora, quelli che son minori d’età di me si ridono di me, I cui padri io non avrei degnato mettere Co’ cani della mia greggia.	1 Most pedig olyanok űznek belőlem csúfot, akik korban utánam vannak, akiknek atyáit nem tartottam arra érdemesnek, hogy nyájam kutyái közé állítsam!
2 Ed anche, che mi avrebbe giovato la forza delle lor mani? La vecchiezza era perduta per loro.	2 Semmire sem mennék kezük erejével, még az életre sem látszanak méltóknak,
3 Di bisogno e di fame, Vivevano in disparte, e solitari; Fuggivano in luoghi aridi, tenebrosi, desolati, e deserti.	3 ínségtől és éhségtől aszottak és a sivatagon tengődnek, mocskosok az ínségtől s a nyomorúságtól,
4 Coglievano la malva presso agli arboscelli, E le radici de’ ginepri, per iscaldarsi.	4 füveket és fakérget rágcsálnak, és borókagyökér a kenyerük,
5 Erano scacciati d’infra la gente; Ei si gridava dietro a loro, come dietro ad un ladro.	5 a völgyekben tépik őket, és ha egyre ráakadnak, odafutnak nagy hűhóval.
6 Dimoravano ne’ dirupi delle valli, Nelle grotte della terra e delle rocce.	6 A hegyi folyók vadonjaiban laknak, a föld üregeiben és kavicsokon;
7 Ruggivano fra gli arboscelli; Si adunavano sotto a’ cardi.	7 még örömet is találnak ebben, és élvezetnek veszik, hogy tövisek alatt laknak;
8 Erano gente da nulla, senza nome, Scacciata dal paese.	8 balgák, senkik fiai, akik számba sem jönnek a földön.
9 Ed ora io son la lor canzone, E il soggetto de’ lor ragionamenti.	9 Most, íme, ezek faragnak rám nótákat és vesznek a nyelvükre engem.
10 Essi mi abbominano, si allontanano da me, E non si rattengono di sputarmi nel viso.	10 Irtóznak, messze húzódnak el tőlem, nem átallják, hogy képembe köpjenek,
11 Perciocchè Iddio ha sciolto il mio legame, e mi ha afflitto; Laonde essi hanno scosso il freno, per non riverir più la mia faccia.	11 mert Isten megnyitotta a tegezét és rám lőtt, számba zabolát vetett.
12 I giovanetti si levano contro a me dalla man destra, mi spingono i piedi, E si appianano le vie contro a me, per traboccarmi in ruina;	12 Jobbom felől hirtelen rám szakadtak csapásaim, s elgáncsolták lábamat; elnyomtak útjaikkal, mint valami árvízzel,
13 Hanno tagliato il mio cammino, si avanzano alla mia perdizione, Niuno li aiuta;	13 széthányták ösvényeimet, leselkedtek utánam és legyűrtek, és nem volt, aki segítsen.
14 Sono entrati come per una larga rottura, Si sono rotolati sotto le ruine	14 Rám rohantak, úgy mint a faltörésen és a megnyitott ajtón át, ide hömpölyögtek, hogy nyomorgassanak.
15 Spaventi si son volti contro a me, Perseguitano l’anima mia come il vento; E la mia salvezza è passata via come una nuvola.	15 Semmivé lettem; elragadtad kívánságomat, mint a szél, boldogságom elvonult, mint a felhő.
16 Ed ora l’anima mia si versa sopra me, I giorni dell’afflizione mi hanno aggiunto.	16 Most pedig önmagát emészti a lelkem, és megragadnak az ínség napjai.
17 Di notte egli mi trafigge l’ossa addosso; E le mie arterie non hanno alcuna posa.	17 Fájdalom járja át csontjaimat éjjel, s akik rágódnak rajtam, nem pihennek.
18 La mia vesta è tutta cangiata, per la quantità della marcia delle piaghe, E mi stringe come la scollatura del mio saio.	18 Sokaságuk miatt tönkremegy a ruhám, körülvettek engem, mint a ruha fejnyílása.
19 Egli mi ha gittato nel fango, E paio polvere e cenere.	19 Sárhoz lettem hasonló, olyan vagyok, mint a por és hamu.
20 Io grido a te, e tu non mi rispondi; Io mi presento davanti a te, e tu non poni mente a me.	20 Kiáltok hozzád, de nem hallgatsz meg engem, állok előtted, de nem vetsz ügyet rám.
21 Tu ti sei mutato in crudele inverso me; Tu mi contrasti con la forza delle tue mani.	21 Kegyetlen lettél hozzám, és kemény kézzel fordulsz ellenem.
22 Tu mi hai levato ad alto; tu mi fai cavalcar sopra il vento, E fai struggere in me ogni virtù.	22 Felemeltél, szél hátára kaptál, azután levágtál erővel.
23 Io so certamente che tu mi ridurrai alla morte, Ed alla casa assegnata ad ogni vivente.	23 Tudom, hogy átadsz a halálnak, hol hajlék van minden élő részére.
24 Pur non istenderà egli la mano nell’avello; Quelli che vi son dentro gridano essi, quando egli distrugge?	24 Te azonban nem az ő megrontásukra nyújtod ki kezedet és ha összeroskadnak, te leszel a megmentő!
25 Non piangeva io per cagion di colui che menava dura vita? L’anima mia non si addolorava ella per i bisognosi?	25 Sirattam hajdan azt, akinek kemény volt a napja, és sajnálta lelkem a szegényt.
26 Perchè, avendo io sperato il bene, il mal sia venuto? Ed avendo aspettata la luce, sia giunta la caligine?	26 Jót reméltem, de rossz jött rám, fényt vártam, de sötétség tört elő.
27 Le mie interiora bollono, e non hanno alcuna posa; I giorni dell’afflizione mi hanno incontrato.	27 Forr a bensőm és nem tud megnyugodni, nyomor napjai törtek rám.
28 Io vo bruno attorno, non già del sole; Io mi levo in pien popolo, e grido.	28 Szomorúan járok, napfény nélkül, felkelek a gyülekezetben és kiáltok.
29 Io son diventato fratello degli sciacalli, E compagno delle ulule.	29 Testvére lettem a sakáloknak és társa a struccmadaraknak.
30 La mia pelle mi si è imbrunita addosso, E le mie ossa son calcinate d’arsura.	30 Megfeketült rajtam a bőröm, és láztól kiégtek csontjaim.
31 E la mia cetera si è mutata in duolo, E il mio organo in voce di pianto	31 Zokogásra fordult a lantom, és sírásra fuvolám szava!