Scrutatio

Sabato, 11 maggio 2024 - San Fabio e compagni ( Letture di oggi)

Levél a kolosszeieknek 3


font
KÁLDI-NEOVULGÁTAKÁLDI-NEOVULGÁTA
1 Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve .1 Ezért tehát, ha feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odafent valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve .
2 Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel.2 Az odafent való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel.
3 Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.3 Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben.
4 Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.4 Amikor pedig Krisztus, a ti életetek, megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségben.
5 Irtsátok ki tehát tagjaitokból azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a bujaságot, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.5 Irtsátok ki tehát tagjaitokból azt, ami földi: a paráznaságot, a tisztátalanságot, a bujaságot, a gonosz kívánságot és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.
6 Miattuk érkezik el Isten haragja a hitetlenség fiaira.6 Miattuk érkezik el Isten haragja a hitetlenség fiaira.
7 Ti is ezeket műveltétek egykor, amikor köztük éltetek.7 Ti is ezeket műveltétek egykor, amikor köztük éltetek.
8 Most azonban vessétek el magatoktól mindezeket: a haragot, az indulatosságot, a rosszakaratot, szátokból a káromlást és a rút beszédet.8 Most azonban vessétek el magatoktól mindezeket: a haragot, az indulatosságot, a rosszakaratot, szátokból a káromlást és a rút beszédet.
9 Ne hazudjatok egymásnak, ti, akik levetettétek a régi embert cselekedeteivel együtt,9 Ne hazudjatok egymásnak, ti, akik levetettétek a régi embert cselekedeteivel együtt,
10 és magatokra öltöttétek az újat, aki teremtőjének képmására állandóan megújul a teljes megismerésig.10 és magatokra öltöttétek az újat, aki teremtőjének képmására állandóan megújul a teljes megismerésig.
11 Itt nincs már többé görög és zsidó, nincs körülmetéltség és körülmetéletlenség, nincs barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem Krisztus minden, mindenkiben.11 Itt nincs már többé görög és zsidó, nincs körülmetéltség és körülmetéletlenség, nincs barbár, szkíta, szolga és szabad, hanem Krisztus minden, mindenkiben.
12 Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!12 Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!
13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is!13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen! Ahogy az Úr megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is!
14 Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke!14 Mindezek fölött pedig: öltsétek magatokra a szeretetet, amely a tökéletesség köteléke!
15 S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak!15 S Krisztus békéje, amelyre meghívást kaptatok egy testben, uralkodjék a szívetekben! Legyetek hálásak!
16 Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást! Hálaadással szívetekben énekeljetek Istennek zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket!16 Krisztus igéje lakjék bennetek gazdagon! Minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást! Hálaadással szívetekben énekeljetek Istennek zsoltárokat, himnuszokat és szent énekeket!
17 Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa!17 Bármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és adjatok hálát az Atyaistennek általa!
18 Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban!18 Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban!
19 Férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek kemények irántuk!19 Férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek kemények irántuk!
20 Gyermekek, fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak!20 Gyermekek, fogadjatok szót mindenben szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak!
21 Apák, ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék!21 Apák, ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék!
22 Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben test szerinti uraitoknak! Ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek kedvét keresnétek, hanem egyenes szívvel az Úr félelmében!22 Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben test szerinti uraitoknak! Ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek kedvét keresnétek, hanem egyenes szívvel az Úr félelmében!
23 Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak, és nem embereknek tennétek!23 Bármit tesztek, szívből tegyétek, mintha az Úrnak, és nem embereknek tennétek!
24 Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok;24 Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget. Az Úr Krisztusnak szolgáljatok;
25 mert aki igazságtalanságot követ el, visszakapja, amit igaztalanul cselekedett: ebben nincs személyválogatás.25 mert aki igazságtalanságot követ el, visszakapja, amit igaztalanul cselekedett: ebben nincs személyválogatás.