A zsoltárok könyve 137

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 Ott ültünk Babilon folyóvizei mellett, és sírtunk, amikor Sionra gondoltunk.	1 ESSENDO presso alle fiumane di Babilonia, Dove noi sedevamo, ed anche piangevamo, Ricordandoci di Sion,
2 A fűzfákra akasztottuk ott hangszereinket,	2 Noi avevamo appese le nostre cetere A’ salci, in mezzo di essa.
3 mert énekszót kívántak tőlünk, akik foglyul ejtettek minket: »Zengjetek dalt nekünk Sion dalaiból«, mondták, akik elhurcoltak minket.	3 Benchè quelli che ci avevano menati in cattività Ci richiedessero quivi che cantassimo; E quelli che ci facevano urlar piangendo Ci richiedessero canzoni d’allegrezza, dicendo: Cantateci delle canzoni di Sion;
4 Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?	4 Come avremmo noi cantate le canzoni del Signore In paese di stranieri?
5 Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, bénuljon meg a jobb kezem!	5 Se io ti dimentico, o Gerusalemme; Se la mia destra ti dimentica;
6 Ragadjon a torkomhoz a nyelvem, ha rólad meg nem emlékezem, ha nem tartom Jeruzsálemet legfőbb örömömnek!	6 Resti attaccata la mia lingua al mio palato, Se io non mi ricordo di te; Se non metto Gerusalemme In capo d’ogni mia allegrezza
7 Emlékezzél meg, Uram, Edom fiairól, Jeruzsálemnek arról a napjáról, amikor ők ezt mondták: »Rontsátok le! Rontsátok le, egészen az alapjáig!«	7 Ricordati, Signore, de’ figliuoli di Edom, I quali, nella giornata di Gerusalemme, Dicevano: Spianate, spianate, Fino a’ fondamenti.
8 Babilon leánya, te nyomorult, boldog, aki megfizet neked rajtunk elkövetett tetteidért!	8 O figliuola di Babilonia, che devi esser distrutta, Beato chi ti farà la retribuzione Del male che tu ci hai fatto!
9 Boldog, aki megragadja és sziklához vágja kisdedeidet!	9 Beato chi piglierà i tuoi piccoli figliuoli, E li sbatterà al sasso