Scrutatio

Giovedi, 9 maggio 2024 - Beata Maria Teresa di Gesù (Carolina Gerhardinger) ( Letture di oggi)

Levél a filippieknek 2


font
KÁLDI-NEOVULGÁTASTUTTGARTENSIA-DELITZSCH
1 Ha tehát ér valamit a Krisztusban adott buzdítás, a szeretetből fakadó intelem, a lelki közösség, az együttérzés és a könyörület,1 לָכֵן אִם־יֵשׁ תּוֹכֵחָה בַּמָּשִׁיחַ אִם־תַּנְחוּמוֹת הָאַהֲבָה אִם־הִתְחַבְּרוּת הָרוּחַ אִם־רַחֲמִים וְחֶמְלָה
2 tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy egyetértők vagytok, ugyanazon szeretet van bennetek, és együttérezve ugyanarra törekedtek.2 הַשְׁלִימוּ־נָא אֶת־שִׂמְחָתִי בִּהְיוֹת לָכֶם לֵב אֶחָד וְאַהֲבָה אַחַת וְנֶפֶשׁ אַחַת וְרָצוֹן אֶחָד
3 Ne tegyetek semmit versengésből, sem hiú dicsőségvágyból, hanem mindenki alázatosan tekintse a másikat maga fölött állónak.3 וְאַל־תַּעֲשֹוּ דָבָר בְּדֶרֶךְ מְרִיבָה אוֹ כְּבוֹד שָׁוְא כִּי אִם־בְּשִׁפְלוּת רוּחַ תַּחְשְׁבוּ אִישׁ אֶת־רֵעֵהוּ יוֹתֵר מֵעַצְמוֹ
4 Egyiktek se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.4 כָּל־אֶחָד אַל־יִדְאַג לַאֲשֶׁר־לוֹ לְבַדּוֹ כִּי אִם־גַּם לַאֲשֶׁר לַחֲבֵרוֹ
5 Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt,5 כִּי הָרוּחַ הַהִיא אֲשֶׁר הָיְתָה בַּמָּשִׁיחַ תְּהִי גַּם־בָּכֶם
6 aki, bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell,6 אֲשֶׁר אַף כִּי־הָיָה בִּדְמוּת הָאֱלֹהִים לֹא־חָשַׁב לוֹ לְשָׁלָל הֱיוֹתוֹ שָׁוֶה לֵאלֹהִים
7 hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.7 כִּי אִם־הִפְשִׁיט אֶת־עַצְמוֹ וַיִּלְבַּשׁ דְּמוּת עֶבֶד וַיִּדְמֶה לִבְנֵי אָדָם וַיִּמָּצֵא בִתְכוּנָתוֹ כְּבֶן אָדָם
8 Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.8 וַיַּשְׁפֵּל אֶת־נַפְשׁוֹ וַיִּכָּנַע עַד־מָוֶת עַד־מִיתַת הַצְּלִיבָה
9 Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van,9 עַל־כֵּן גַּם־הָאֱלֹהִים הִגְבִּיהוֹ מְאֹד וַיִּתֶּן־לוֹ שֵׁם נַעֲלֶה עַל־כָּל־שֵׁם
10 hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban,10 לְמַעַן אֲשֶׁר בְּשֵׁם יֵשׁוּעַ תִּכְרַע כָּל־בֶּרֶךְ אֲשֶׁר בַּשָּׁמַיִם וּבָאָרֶץ וּמִתַּחַת לָאָרֶץ
11 és minden nyelv vallja, hogy »Jézus Krisztus az Úr!« az Atyaisten dicsőségére.11 וְכָל־לָשׁוֹן תּוֹדֶה כִּי אָדוֹן הוּא יֵשׁוּעַ הַמָּשִׁיחַ לִכְבוֹד אֱלֹהִים הָאָב
12 Így tehát, kedveseim, amint mindig is engedelmesek voltatok, munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel, nemcsak úgy, ahogy jelenlétemben tettétek, hanem még sokkal inkább most, a távollétemben.12 לָכֵן חֲבִיבַי כַּאֲשֶׁר שְׁמַעְתֶּם לִי בְּכָל־עֵת כֵּן לֹא לְבַד בִּהְיוֹתִי עִמָּכֶם כִּי־עוֹד יֹתֵר עַתָּה אֲשֶׁר אֲנִי רָחוֹק מִכֶּם תִּיגְעוּ בִּתְשׁוּעַת נַפְשֹׁתֵיכֶם בְּיִרְאָה וּבִרְעָדָה
13 Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint.13 כִּי הָאֱלֹהִים הוּא הַפֹּעֵל בָּכֶם גַּם־לַחְפֹּץ גַּם־לִפְעֹל כְּפִי רְצוֹנוֹ
14 Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül,14 עֲשֹוּ כָּל־דָּבָר בְּלֹא תְלֻנּוֹת וּבְלֹא מְזִמּוֹת
15 hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között , akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben.15 לְמַעַן תִּהְיוּ נְקִיִּים וּטְהוֹרִים בְּנֵי אֱלֹהִים לֹא־מוּם בָּם בְּתוֹךְ דּוֹר עִקֵּשׁ וּפְתַלְתֹּל אֲשֶׁר־תָּאִירוּ בֵינֵיהֶם כִּמְאוֹרוֹת בָּעוֹלָם
16 Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy meglegyen a dicsőségem Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül .16 מַחֲזִיקִים בִּדְבַר הַחַיִּים לִתְהִלָּה לִי בְּיוֹם הַמָּשִׁיחַ אֲשֶׁר לֹא לְחִנָּם רַצְתִּי וְלֹא לָרִיק יָגָעְתִּי
17 Sőt, ha italáldozatul véremet kiontják is a ti hitetek istentiszteleti áldozatára, örülök és együtt örvendezem mindnyájatokkal.17 אֲבָל אִם גַּם־אֻסַּךְ עַל־זֶבַח אֱמוּנַתְכֶם וַעֲבוֹדָתָהּ הִנְנִי שָׂמֵחַ וְגַם־שָׂשֹ עִם־כֻּלְּכֶם
18 Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek.18 וְכָכָה שִׂמְחוּ אַף־אַתֶּם וְשִׂישֹוּ עִמָּדִי
19 Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan hozzátok küldhetem, hogy én is megnyugodjam, ha értesülök dolgaitokról.19 וְקִוֵּיתִי בְּיֵשׁוּעַ אֲדֹנֵינוּ לִשְׁלֹחַ בִּמְהֵרָה אֲלֵיכֶם אֶת־טִימוֹתִיּוֹס לְמַעַן תָּנוּחַ דַּעְתִּי בְּהִוָּדַע לִי דְּבַר־מַעֲמַדְכֶם
20 Senkim sincs ugyanis, aki lélekben annyira hozzám hasonló volna és olyan őszintén szívén viselné ügyeteket.20 כִּי זוּלָתוֹ אֵין־אִתִּי אִישׁ כִּלְבָבִי אֲשֶׁר בְּלֵב שָׁלֵם יִדְאַג לָכֶם
21 Hiszen mindenki a maga dolgával törődik, és nem Jézus Krisztuséval.21 כִּי כֻלָּם אֵת אֲשֶׁר־לָהֶם יִדְרשׁוּ וְלֹא אֶת־אֲשֶׁר לְיֵשׁוּעַ הַמָּשִׁיחַ
22 Megbízhatóságát ismeritek, hiszen mint a gyermek apjának, úgy végezte velem a szolgálatot az evangéliumért.22 וְאוֹתוֹ יְדַעְתֶּם כִּי בָחוּן הוּא אֲשֶׁר כַּבֵּן הָעֹבֵד אֶת־אָבִיו כֵּן הָיָה אִתִּי בַּעֲבוֹדַת הַבְּשׂוֹרָה
23 Remélem tehát, hogy elküldhetem őt, mihelyt látom, hogy merre fordulnak ügyeim.23 וְאֹתוֹ אֲקַוֶּה לִשְׁלֹחַ אֲלֵיכֶם מַהֵר כַּאֲשֶׁר אֶרְאֶה מַה־יִּהְיֶה לִי
24 Sőt, bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan el tudok menni.24 וּבָטַחְתִּי בַאֲדֹנֵינוּ אֲשֶׁר גַּם־אָנֹכִי אָבוֹא אֲלֵיכֶם בִּמְהֵרָה
25 Szükségesnek tartottam, hogy Epafroditosz testvért, társamat a munkában és a küzdelemben, aki mint a ti küldöttetek, szükségemben szolgálatomra volt, hozzátok küldjem,25 וָאֶחְשֹׁב מִן־הַצֹּרֶךְ לִשְׁלֹחַ אֲלֵיכֶם אֶת־אֶפַּפְרוֹדִיטוֹס אָחִי וְעֹזְרִי וַחֲבֵרִי בַצָּבָא וְהוּא שְׁלִיחֲכֶם וּמְשָׁרְתִי בִּצְרָכָי
26 mert kívánkozott mindnyájatok után, és bánkódott azon, hogy hírét hallottátok betegségének.26 יַעַן הֱיוֹתוֹ נִכְסָף לְכֻלְּכֶם וְנֶעְצָב מְאֹד עַל־אֲשֶׁר שְׁמַעְתֶּם כִּי חָלָה
27 Bizony, halálosan beteg volt, Isten azonban megkönyörült rajta, de nemcsak rajta, hanem rajtam is, nehogy bánatra bánat érjen.27 אָמְנָם חָלֹה חָלָה וְגַם־נָטָה לָמוּת אֲבָל הָאֱלֹהִים רִחַם עָלָיו וְלֹא עָלָיו בִּלְבַד כִּי גַם־עָלַי רִחַם שֶׁלֹּא־יָבוֹא עָלַי יָגוֹן עַל־יָגוֹן
28 Annál gyorsabban küldtem tehát őt, hogy újból örüljetek, ha viszontlátjátok, és ne bánkódjam én sem.28 לָכֵן מִהַרְתִּי לְשָׁלְחוֹ אֲלֵיכֶם לְמַעַן תִּרְאֻהוּ וְתָשׁוּבוּ לִשְׂמוֹחַ וְגַם־יִמְעַט יְגוֹנִי
29 Fogadjátok tehát őt az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyen férfiakat!29 עַל־כֵּן קַבְּלֻהוּ בַאֲדֹנֵינוּ בְּכָל־שִׂמְחָה וְהוֹקִירוּ אֲנָשִׁים כָּמֹהוּ
30 Hiszen ő Krisztus ügye miatt került közel a halálhoz, s kockára tette életét, hogy pótolja az irányomban végzett szolgálatban azt, amit ti nem teljesíthettetek.30 כִּי בַעֲבוּר עֲבוֹדַת הַמָּשִׁיחַ הִגִּיעַ עַד־מָוֶת וַתֵּקַל נַפְשׁוֹ בְּעֵינָיו לְמַעַן יְמַלֵּא אֶת־אֲשֶׁר חֲסַרְתֶּם בְּשָׁרֶתְכֶם אוֹתִי