A zsoltárok könyve 139

¹ A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem,

² tudod, ha leülök és ha fölkelek. Messziről ismered gondolataimat,

³ szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek. Előre ismered minden utamat.

⁴ Még nyelvemen sincs a szó, és te már érted egészen, Uram.

⁵ Minden oldalról körülveszel engem, és fölöttem tartod kezedet.

⁶ Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás: ésszel föl sem érhetem!

⁷ Hová mehetnék lelked elől, hová bújhatnék színed elől?

⁸ Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy, ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.

⁹ Ha felölteném a hajnal szárnyát, s a tenger szélső határára szöknék,

¹⁰ ott is a te kezed vezetne, és jobbod tartana engem.

¹¹ Mondhatnám: »Borítson be a sötétség, s váljon éjszakává köröttem a fény«,

¹² de neked nem sötét a sötétség, s az éj mint a nappal, oly világos előtted. Fény és sötétség közt neked nincs különbség.

¹³ Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem.

¹⁴ Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved!

¹⁵ Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam.

¹⁶ Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük.

¹⁷ Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem, milyen hatalmas a számuk!

¹⁸ Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél, s ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék.

¹⁹ Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem, és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket,

²⁰ akik gonoszul beszélnek: hiába kelnek föl ellened.

²¹ Ne gyűlöljem, Uram azokat, akik gyűlölnek téged, ne utáljam ellenségeidet?

²² Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeim lettek.

²³ Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat,

²⁴ lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.