Jób könyve 16

KÁLDI-NEOVULGÁTA	VULGATA
1 És felelt Jób, és ezt mondta:	1 Respondens autem Job, dixit :
2 »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!	2 Audivi frequenter talia : consolatores onerosi omnes vos estis.
3 Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?	3 Numquid habebunt finem verba ventosa ? aut aliquid tibi molestum est, si loquaris ?
4 Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!	4 Poteram et ego similia vestri loqui, atque utinam esset anima vestra pro anima mea :
5 Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.	5 consolarer et ego vos sermonibus, et moverem caput meum super vos ;
6 Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.	6 roborarem vos ore meo, et moverem labia mea, quasi parcens vobis.
7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.	7 Sed quid agam ? Si locutus fuero, non quiescet dolor meus, et si tacuero, non recedet a me.
8 Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;	8 Nunc autem oppressit me dolor meus, et in nihilum redacti sunt omnes artus mei.
9 ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;	9 Rugæ meæ testimonium dicunt contra me, et suscitatur falsiloquus adversus faciem meam, contradicens mihi.
10 egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.	10 Collegit furorem suum in me, et comminans mihi, infremuit contra me dentibus suis : hostis meus terribilibus oculis me intuitus est.
11 Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.	11 Aperuerunt super me ora sua, et exprobrantes percusserunt maxillam meam : satiati sunt pœnis meis.
12 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.	12 Conclusit me Deus apud iniquum, et manibus impiorum me tradidit.
13 Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.	13 Ego ille quondam opulentus, repente contritus sum : tenuit cervicem meam, confregit me, et posuit me sibi quasi in signum.
14 Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.	14 Circumdedit me lanceis suis ; convulneravit lumbos meos : non pepercit, et effudit in terra viscera mea.
15 Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.	15 Concidit me vulnere super vulnus : irruit in me quasi gigas.
16 Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.	16 Saccum consui super cutem meam, et operui cinere carnem meam.
17 Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.	17 Facies mea intumuit a fletu, et palpebræ meæ caligaverunt.
18 És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.	18 Hæc passus sum absque iniquitate manus meæ, cum haberem mundas ad Deum preces.
19 El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!	19 Terra, ne operias sanguinem meum, neque inveniat in te locum latendi clamor meus :
20 Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.	20 ecce enim in cælo testis meus, et conscius meus in excelsis.
21 Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!	21 Verbosi amici mei : ad Deum stillat oculus meus :
22 Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között! Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.	22 atque utinam sic judicaretur vir cum Deo, quomodo judicatur filius hominis cum collega suo.
	23 Ecce enim breves anni transeunt, et semitam per quam non revertar ambulo.