Jób könyve 16

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 És felelt Jób, és ezt mondta:	1 Job respondió, diciendo:
2 »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!	2 Ya escuché muchos discursos semejantes ¡tristes consoladores son todos ustedes!
3 Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?	3 ¿Terminarán de una vez las palabras en el aire? ¿Qué es lo que te incita a replicar así?
4 Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!	4 También yo hablaría como ustedes, si ustedes estuvieran en mi lugar. Los ensordecería con palabras y les haría gestos de conmiseración.
5 Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.	5 Los reconfortaría con mi boca y mis labios no dejarían de moverse.
6 Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.	6 Pero si hablo, no se alivia mi dolor; si me callo, tampoco se aparta de mí.
7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.	7 Porque ahora, él me ha extenuado y desolado, todos sus temores
8 Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;	8 me tienen acorralado; se levanta contra mí con testigo, mi debilidad me acusa en mi propia cara.
9 ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;	9 Su ira me desgarra y me hostiga, él rechina sus dientes contra mí. Mi adversario me atraviesa con la mirada;
10 egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.	10 ellos abrieron sus fauces contra mí. me golpearon con desprecio las mejillas, se confabularon todos contra mí.
11 Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.	11 Dios me entrega al poder del injusto, me arroja en manos de los malvados.
12 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.	12 Yo estaba tranquilo y él me destrozó, me tomó por el cuello y me hizo pedazos. Me puso como blanco ante él,
13 Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.	13 sus flechas vuelan a mi alrededor. Traspasa mis riñones sin piedad y derrama por tierra mi hiel.
14 Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.	14 Abre en mí una brecha tras otra, arremete contra mí como un guerrero.
15 Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.	15 Llevo cosido un cilicio a mi piel, tengo hundida la frente en el polvo.
16 Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.	16 Mi rostro está enrojecido por el llanto y la oscuridad envuelve mis pupilas.
17 Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.	17 Sin embargo, no hay violencia en mis manos y mi plegaria es pura.
18 És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.	18 ¡Tierra, no cubras mi sangre, que no haya un lugar de descanso para mi clamor!
19 El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!	19 Aún ahora, mi testigo está en el cielo y mi garante, en las alturas.
20 Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.	20 Mis amigos se burlan de mí, mientras mis ojos derraman lágrimas ante Dios.
21 Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!	21 ¡Que él sea árbitro entre un hombre y Dios, como entre un hombre y su prójimo!
22 Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között! Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.	22 Porque mis años están contados y voy a emprender el camino sin retorno.