Jób könyve 16

KÁLDI-NEOVULGÁTA	DIODATI
1 És felelt Jób, és ezt mondta:	1 E GIOBBE rispose e disse:
2 »Ilyesfélét már többször hallottam; terhemre való vigasztalók vagytok ti mindannyian!	2 Io ho più volte udite le stesse cose; Voi tutti siete consolatori molesti.
3 Véget értek-e tehát a széllelbélelt szavak? Vagy valami bajod van, hogy beszélned kell?	3 Finiranno mai le parole di vento? Ovvero, di che ti fai forte, che tu replichi ancora?
4 Beszélhetnék én is éppúgy, mint ti, bárcsak a helyemben lennétek!	4 Se l’anima vostra fosse nello stato dell’anima mia, Anch’io potrei parlar come voi, Mettere insieme parole contro a voi, E scuotervi il capo contra.
5 Részvétemet irántatok én is szép szavakba önteném, és csóválnám fejemet fölöttetek.	5 Ma anzi io vi conforterei con la mia bocca, E la consolazione delle mie labbra rallenterebbe il vostro dolore
6 Erőt öntenék belétek számmal, és mozgatnám ajkamat, mintha szánnálak titeket.	6 Se io parlo, il mio dolore non però si rallenta; E se io resto di parlare, quanto se ne partirà egli da me?
7 De mitévő legyek? Ha szólok, nem enyhül fájdalmam; ha hallgatok, nem hagy el engem.	7 Certo, egli ora mi ha straccato; E tu mi hai, o Dio, diserta tutta la mia brigata.
8 Immár elnyomott engem a fájdalom, és semmivé lett minden tagom;	8 E mi hai fatto diventar tutto grinzo, Il che è un testimonio del mio male; La mia magrezza si leva contro a me, e mi testifica contra in faccia.
9 ellenem tanúskodnak ráncaim, és hazug ellenség támad, ki szemembe vádol;	9 L’ira sua mi ha lacerato, ed egli procede contro a me da avversario; Egli digrigna i denti contro a me; Il mio nemico appunta i suoi occhi in me.
10 egybegyűjtötte haragját ellenem, és fenyegetve vicsorgatta rám fogait, félelmetes szemeket meresztett rám ellenségem.	10 Hanno aperta la bocca contro a me, Mi hanno battuto in su le guance per vituperio, Si sono adunati insieme contro a me.
11 Kitátották ellenem szájukat, szitkozódva arcul ütöttek, kínjaimmal töltötték be étvágyukat.	11 Iddio mi ha messo in poter del perverso, E mi ha fatto cader nelle mani degli empi.
12 Gonosznak szolgáltatott ki engem Isten, és bűnösök kezére adott.	12 Io era in istato tranquillo, ed egli mi ha rotto; E presomi per lo collo, mi ha tritato, E mi ha rizzato per suo bersaglio.
13 Jólétben éltem valaha, de hirtelen összezúzott engem, nyakon ragadott és összetört engem; céltáblául tűzött ki magának.	13 I suoi arcieri mi hanno intorniato; Egli mi trafigge le reni, e non mi risparmia punto; Egli mi ha sparso in terra il mio fiele.
14 Lándzsái röpködnek körülöttem, ágyékomat kímélet nélkül hasogatja, beleimet kiontja a földre.	14 Egli mi rompe di rottura sopra rottura, Egli mi corre addosso come un possente uomo.
15 Sebet seb után ejt rajtam, rám támad, mint valami hős.	15 Io ho cucito un sacco sopra la mia pelle, Ed ho lordato il mio splendore nella polvere.
16 Zsákot varrtam bőrömre és testemet hamuval borítottam.	16 La mia faccia è sucida di piangere, E l’ombra della morte è in su le mie palpebre;
17 Arcom megdagadt a sírástól, sötét árny ül szempillámon.	17 Quantunque non vi sia violenza nelle mie mani, E la mia orazione sia pura.
18 És mindezt szenvedem, holott kezem mocsoktalan, és tiszta az imádságom Istenhez.	18 O terra, non nascondere il sangue sparso da me; E se così è, il mio grido non abbia luogo.
19 El ne takard, föld, a véremet, és ne találjon benned rejtekhelyet kiáltásom!	19 Eziandio ora, ecco, il mio testimonio è ne’ cieli; Il mio testimonio è ne’ luoghi sovrani.
20 Mert íme, van tanúm a mennyben, és bizonyságom a magasságban.	20 O miei oratori, o amici miei, L’occhio mio si volge lagrimando a Dio.
21 Barátaim szószátyárok, Istenhez sír fel szemem!	21 Oh! potesse pur l’uomo piatire con Dio, Come un uomo col suo compagno!
22 Bár tenne valaki igazságot Isten és ember között, úgy, mint igazságot tesznek ember és társa között! Mert íme, kevés esztendő múltával elindulok az úton, amelyen vissza nem térhetek.	22 Perciocchè i miei brevi anni se ne vanno forniti; Ed io me ne vo per un sentiero, onde non tornerò più