A zsoltárok könyve 142

KÁLDI-NEOVULGÁTA	EL LIBRO DEL PUEBLO DE DIOS
1 Maszkíl Dávidtól, amikor a barlangban volt. Imádság.	1 Poema de David. Cuando estaba en la cueva. Oración.
2 Szavammal az Úrhoz kiáltok, szavammal az Úrhoz könyörgök.	2 Invocaré al Señor con toda mi voz, con toda mi voz suplicaré al Señor;
3 Színe elé öntöm imádságomat, nyomorúságomat feltárom előtte.	3 expondré mi queja ante él, expresaré mi angustia en su presencia.
4 Ha lelkem elcsügged bennem, te ismered ösvényeimet. Azon az úton, amelyen járok, titkon tőrt vetettek nekem.	4 Ya se me acaba el aliento, pero tú conoces mi camino: en la senda por donde voy me han ocultado una trampa.
5 Fürkészve tekintek jobbra, de nincs, aki észrevenne! Nincs számomra menedék, nem akad, aki életemmel törődne.	5 Miro a la derecha, observo, y no hay nadie que se ocupe de mí; ya no tengo dónde refugiarme, nadie se interesa por mi vi da.
6 Hozzád kiáltok, Uram, Mondom: »Te vagy az én bizodalmam, osztályrészem az élők földjén.	6 Por eso clamo a ti, Señor, y te digo: «Tú eres mi refugio, mi herencia en la tierra de los vivientes».
7 Méltasd figyelemre könyörgésemet, mert nagyon megaláztak engem. Szabadíts meg üldözőimtől, mert erősebbek nálam.	7 Atiende a mi clamor, porque estoy en la miseria; líbrame de mis perseguidores, porque son más fuertes que yo.
8 Vezess ki a börtönből, hogy dicsérjem nevedet; Körülvesznek majd az igazak, Amikor jót teszel velem.«	8 Sácame de la prisión, y daré gracias a tu Nombre: porque los justos esperan que me concedas tu favor.